NB I

Kérdéses Novothny Soma jövője

A Diósgyőrben remekül teljesítő csatár kölcsönszerződése a szezon végén lejár.

Novothny Soma az idény elején a Napolitól került a Diósgyőrhöz, ahol pazar formát mutatva, 27 mérkőzésen nyolc gólt szerezve zárta első NB I-es szezonját. Az utánpótlás-válogatott támadó kölcsönszerződése azonban a vége felé közeledik, Novothny pedig egyelőre nem tudja, hogy melyik csapatban folytatja a pályafutását.

– Jelenleg egyáltalán nem tudom, melyik csapatnál kezdem meg a nyári felkészülést, ez lehet a Napoli, a Diósgyőr vagy akár egy harmadik együttes is. Az olasz bajnokságból egy forduló még hátravan, a nápolyiakkal ez után ülünk le tárgyalni a hogyan továbbról, a Diósgyőrnek pedig május 20-áig kell jeleznie az olaszok felé, hogy mi a szándéka velem kapcsolatban. Jól éreztem magam Miskolcon, úgy érzem egyénileg eredményes szezont zártam, de meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő. A legnagyobb sikert természetesen az jelentené, ha visszatérnék a Napolihoz, és be tudnám verekedni magam az olaszok keretébe, de úgy gondolom, ez még most egy kicsit korai lenne, ehhez még le kell tennem egy pár dolgot az asztalra – árulta el Novothny.

A Rangadó.hu megkeresésére Benczés Mikós, az idényt a kilencedik helyen záró Diósgyőr sportigazgatója elmondta, már felvették a kapcsolatot a játékos ügynökével, és bár a végső szót a Napoli mondja majd ki az ügyben, ők is mérlegelik a lehetőségeiket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik