A Szombathelyi Haladás az ötödik helyen végzett a most véget érő szezonban, amellyel a klub történetének harmadik legjobb eredményét érte el, és csak egy hajszállal maradt le a nemzetközi porondról. A zöld-fehérek vezetőedzője, Mészöly Géza a sikeres idényről, és a jövő terveiről is nyilatkozott a haladasfc.hu-nak.
– Úgy gondolom, hogy nagyon pozitív szezont zártunk. Megalapozta a bajnokságunkat, hogy az ősszel nagyon jól sikerült a kezdés. A DVSC és Videoton elleni idegenbeli győzelem után a csapat elhitte, hogy a nehéz sorsolás ellenére vérmes reményeink is lehetnek – kezdte Mészöly Géza. – A későbbiekben ezt igazoltuk is azzal, hogy kilenc egygólos sikert arattunk. Természetesen törekszünk majd arra, hogy a következő kiírásban nagyobb arányú győzelmeket is elérjük, de nagyon nagyra értékelem ezeket az egy-nullra megnyert meccseket, mert nagyon nehéz ezeket megszerezni. A tavasszal aztán lement egy sportforma, amikor négy meccsen csak egy pontot szereztünk. A TF-en is tanultam és tudom, hogy teljesen természetes egy ilyen kisebb formahanyatlás, amit gödörnek semmiképp sem neveznék. Szerencsére nálunk ez egy rövid szakasz volt, és jól tudtunk kijönni belőle. A szezon eleje és a vége is jól sikerült, szóval a csapat valamit jól csinált, és azért örülünk nagyon annak ellenére is, hogy lemaradtunk a nemzetközi szereplésről. Természetesen szívesen kiléptünk volna az európai porondra. Meg kellett volna ragadni a lehetőséget, mert a következő években nem lesz egyszerű ilyen eredményes játékot hozni, de fontos, hogy hároméves tervben gondolkodunk. Most nem sikerült, úgyhogy még jobban kell dolgozni, mert érezzük, hogy ismét egy kemény szezon vár ránk
A szakember az előző szezon végén a kieséstől mentette meg a szombathelyi csapatot, és egyáltalán nem csalódott, amiért nem jött össze a nemzetközi kupaindulás.
– Nem vagyok csalódott, mert érzésem szerint nem szabad kihagyni lépcsőfokokat a csapatépítés tekintetében – folytatta a Haladás trénere. – A Ferencváros is öt év alatt ért el odáig, hogy bajnok lett. Számunkra is még bőven vannak lépcsőfokok, amelyeket nem szabad elmulasztanunk. Jó úton vagyunk, és folytatni kell a megkezdett munkát. Összességében nagyon jó szezont zártunk, amire lehet építeni a jövőben. Rengeteg tanulsággal is járt számunkra az idény, és remélhetőleg a következő évadban ezt ki tudjuk használni.
Mészöly Géza a saját és a keret jövőjéről is beszélt.
– Úgy gondolom, hogy biztosra vehető, az általam vezetett szakmai stáb folytatni fogja a munkát. A keretet tekintve lesznek változások. Érkezni fognak olyan játékosok, akik érzésem szerint erősítést jelentenek majd, és persze lesz néhány olyan futballista is, aki távozik a Haladástól. A fiatalokra továbbra is számítunk, a klub mindenképp szeretne megfelelni az MLSZ premizálásának megfelelni, és az ezzel járó anyagiakra igényt tartani. Ezt szem előtt kell tartanunk, és éppen emiatt is lehetnek változások. A fejemben már megvan, hogy kik azok a játékosok, akik elkerülnek tőlünk, a jövő héten pedig már néhány érkező neve is nyilvánosságra kerülhet.