Henning Berg fehérvári szerződtetésével tovább bővült a hazánkban megfordult NB I-es edzők nemzetközi mezőnye, norvég tréner még sohasem dolgozott magyar élvonalbeli csapatnál. A kontinens futballkultúrájának színe-java megfordult már a honi bajnokságban, nem mindig nacionáléjukhoz méltó eredménnyel, de azért akadtak bőven sikeresek is közöttük. Játsszunk el a nyári Eb-mezőny ismeretében kicsit a gondolattal, hogyan teljesítenének a résztvevő országok a magyar bajnokságban megfordult edzőik munkája alapján!
Persze, ha Berg az apropó, rögtön a lemaradókkal kell kezdeni: Norvégia éppen nekünk köszönhetően nem lesz ott az Eb-n, ahogyan északi társa, Finnország sem, őket is mi tettük hidegre a selejtezőkben. Pedig finn edző már dolgozott, nem is akárhogyan Magyarországon, Martti Kuusela nevét máig hálálkodva emlegetik Kispesten, ahol 1993-ban bajnokcsapatot csinált a Honvédból. Ő volt az első külföldi tréner, akinek ez idehaza sikerült.
Ugyancsak nem lesznek ott az Eb-n a szerbek, a legnépesebb vonalat képviselő ország a magyar NB I-ben, igaz, az ő edzőik valahogy sosem értek csúcsra mifelénk: az újpesti Nebojsa Vignjevics és a békéscsabai Zoran Spisljak még egész korrekt teljesítményt produkált az elődökhöz képest, akik közül leginkább Tomiszlav Szivicsre (rá jó szívvel) vagy a Fradi-játékosokkal kosárlabdát játszató Sztanko Poklepovicsra emlékezhetünk (nem a sikerei miatt). Hollandia is lemaradt, pedig Henk Ten Cate, Ricardo Moniz vagy Erwin Koeman jó eséllyel indult volna virtuális versenyünkben…
És akkor lássuk, kik azok a mesterek, akik az Eb-résztvevő országok képviseletében hagytak (vagy nem hagytak) maguk mögött valami nyomot a magyar bajnokságban! Az A-csoportból Albánia és Svájc még nem talált magának magyar csapatot (előbbi nem is fog, alighanem), Románia a 90-es évek közepén Patrascu és Iorgulescu nevű, méltán feledett trénereivel képviseltette magát – Franciaország pedig legutóbb Bernard Casonival, aki hatalmasat bukott Fehérváron az idén. Román állampolgárságú magyar edzők akadtak itt-ott, de még a méltán megbecsült Jenei Imre is megbukott nálunk klubedzőként (Parmalat) és szövetségi kapitányként is. Maradjunk annyiban, ebből a csoportból nem hirdetnénk továbbjutót…
Az angol, szlovák, orosz, walesi négyesből se lenne könnyű, már csak azért sem, mert pár felvidéki magyar edzőt leszámítva az angolokon kívül más nem járt erre, rájuk meg sejtjük, hogyan emlékeznek a Ferencvárosnál. A másodosztályból a rövidgatyás Bobby Davison felvezette a Fradit, de aztán megbukott, honfitársa, Craig Short sem hagyott bennünk mély nyomokat. Ám a bajnoki cím az NB II-ben is bajnoki cím, szavazzunk meg az angoloknak egy továbbjutást.
A C-csoportból bezzeg nem nehéz kiválasztani a legjobbat: a német Thomas Doll épp most ült fel az NB I trónjára, kétségkívül a legjobb munkát végezve a jelenlegi mezőnyből. Németországot előtte sokáig csak az egykori III. Kerületi TVE-edző, Ralf Wilhelms képviselte, Doll más minőség. És akkor Bernd Storckról még nem beszéltünk: kétségkívül ők ketten a jelenkori magyar futball legsikeresebb edzői. Lengyel és északír edzőre nem emlékszünk, Ukrajnából a szintén magyar Sándor Istvánra igen, szeretettel.
Az egyik legerősebb „NB I-es” csoport kétségtelenül a cseh, horvát, spanyol, török négyes – utóbbit gyorsan vegyük ki, előbbi hármat viszont nem akármilyen edzők képviselték mifelénk. A Kuusela utáni első külföldi, aki bajnokságot nyert itthon, Miroslav Beránek volt – igaz, Debrecenben valamiért mégsem szerették igazán. Horvátország Marijan Vlak révén egy ferencvárosi ezüstérmes trénerrel büszkélkedhet (Robert Jarni felcsúti bukását most fedje jótékony homály), a spanyol vonal pedig Joan Carrillo tavalyi fehérvári aranyával. Nem rossz mezőny.
A belga, ír, olasz, svéd csoportból egyértelműen az Azzurik a továbbjutók, hiszen Marco Rossi jó munkát végzett és végez Kispesten, ahol Aldo Dolcettit is szerették – mindkét edző valóban országa futballkultúrájának jegyeit jelenítette meg a pályán csapatával –, igaz, voltak az olasz futballnak mára joggal elfeledett kalandorai is mifelénk, nem csak a kispadokon. Belgium nevét Újpesten emlegetik nem túl vidáman: három belga tréner bukott meg arrafelé nem olyan régen, ki emlékszik Billen, Daerden és Leliévre urak nevére?
És végül itt van a mi négyesünk, melyből az osztrák vonal még a hőskorban volt adekvát a magyar futballban, Izland pedig sosem – ellenben Portugália adott nagyon is emlékezetes fellépőt a magyar porondra, Paulo Sousa nevét a Videotonnál ma is imába foglalják, ellentétben utódjával, José Gomessel. Kétségtelen, Sousa a nálunk megfordult összes külföldi tréner közül az egyik legsikeresebb azóta is.
Összességében tehát német, cseh, spanyol, portugál, olasz, horvát, angol trénerek büszkélkedhetnek leginkább azzal, amit Magyarországon felmutattak – vegyük hozzájuk korábbi nagyságaink előtt tisztelegve (és mondjuk Dárdai Pál munkásságát elismerve) a magyar kontingenst: nem lenne rossz egy ilyen nyolcas az Európa-bajnokság végjátékában sem, ugyebár? Ha pedig mindenáron győztest kell hirdetni közülük: a jelenkor tendenciái, a Doll-Storck duó sikeressége és Lineker ismert mondás alapján nálunk (is) a németek nyerik az Eb-t. Legalábbis virtuálisan, egyelőre.
