NB I

Íme az idény NB I-es álomcsapata

Hat ferencvárosi, három fehérvári a legjobbak között.

Forduló csapata-szereplések toplistája csapatonként

1. Ferencvárosi TC 92
2. Videoton FC 79
3. Debreceni VSC 48
4. Honvéd 32
5. Újpest 26
6. MTK
7. Vasas 13
8. Diósgyőr 12
9. Békéscsaba 11
10. Puskás Akadémia 9
11. Haladás 8
12. Paks 7

Olvasóink megszokhatták már a tavasz folyamán, hogy a Rangadó.hu hétről hétre jelentkezett forduló csapata-összeállításával, amelyet a neves futballelemző cég, az InStat értékei alapján állítottunk össze. Nos, a szezont visszamenőlegesen is értékeltük és mind a 33 fordulóból összeállítottuk a legjobb tizenegyeket, így most, hogy a 2015-16-os idény lezárult, ideje végeredményt hirdetnünk.

A szezon álomcsapatát az alapján hirdettük ki, hogy mely játékosok szerepeltek több alkalommal a forduló csapatában, illetve azonosság esetén kinek volt magasabb az átlaga ezen szereplések alkalmával. A legjobb tizenegy így 3-4-3-as hadrendben „lép pályára”. A játékosok neve alatt a szereplések száma áll.

A szezon álomcsapata

Branislav Danilovic (Videoton, 7) – Cristian Ramírez (Ferencváros, 9), Leandro (Ferencváros, 15), Loic Nego (Videoton, 11) – Roland Lamah (Ferencváros, 9), Gera Zoltán (Ferencváros, 7), Aleksandar Jovanovic (Debrecen, 8), Asmir Suljic (Újpest/Videoton, 9) – Torghelle Sándor (MTK, 5), Böde Dániel (Ferencváros, 9), Radó András (Ferencváros, 7)

A szezon csapatába kerüléshez több helyütt is a jobb átlag kellett. A kapuban például egyaránt 7-7 szerepléssel végzett Branislav Danilovic (aki jó pár fordulót hagyott ki sérülés miatt és mindössze a 19. körben került be másodszor), illetve Dibusz Dénes, de mivel előbbi 253-as átlagára a ferencvárosi hálóőr csak 243-mal tudott felelni, a fehérvári kapus lett a nyertes.

Kevésbé volt szoros, de szintén holtverseny utáni átlagszámítás döntött Ramírez és Korhut Mihály között. A Debrecen balbekkje azonban 244-es középértéket produkált, míg az ecuadori 279-eset, így a bajnok hátvéd került be. Bár nem azonos poszton szerepelnek, de éles verseny alakult ki Torghelle Sándor (287,6 átlag), Djordje Kamber (277,6), Szolnoki Roland (231,6), Filipe Oliveira (268,6) és Souleymane Youla (256,4) között, amit előbbi nyert meg, így helyet kapott az álomcsapatban.

Érdekesség, hogy a válogatott mind a 11 tagját az első négy helyezett csapat adja. Asmir Suljic az egyetlen az említettek közül, aki két együttest is képviselt idén, az Újpestből egyszer került be az összeállításba. Loic Nego ugyan a szezon végén jobb oldali középpályásként szerepelt, de a legtöbbször még jobbhátvédként került be, míg Leandro kétszer lett a legjobb jobbhátvéd, 13-szor középről szerepelt. Jovanovic eredeti posztja szintén jobb bekk, de a 8-ból 5 alkalommal szűrőként nyújtott olyan teljesítményt, amellyel kiérdemelte a tagságot. Radó András szintén feltűnt a pálya több pontján, ő támadó középpályást, klasszikus csatárt és jobb oldali középpályást (jobbszélsőt) is játszott.

A szezon legjobbjának kiléte aligha lehet vitás: Leandro a 33 fordulóból 30-szor játszott, ebből pedig nem kevesebb mint 15 alkalommal is kivívta a csapattagságot.

Ezzel azonban még messze nincs vége, most következnek az aktuális posztokon elért legjobb teljesítmények. A lenti felsorolásban a játékos saját csapatának neve után a forduló sorszáma és az aktuális ellenfél neve következik, míg az ábrán az elért értékelés. Ez a csapat is 3-4-3-as felállásban jött össze.

A szezon legjobb teljesítményei

Balajcza Szabolcs (Újpest, 20., Videoton) – Cristian Ramírez (Ferencváros, 14., Vasas), Leandro (Ferencváros, 9., Békéscsaba), Loic Nego (Videoton, 14., Diósgyőr) – Balogh Norbert (Debrecen, 12., Békéscsaba), Bódi Ádám (Debrecen, 9., Vasas), Kanta József (MTK, 4., Diósgyőr), Varga Roland (Ferencváros, 14., Vasas) – Böde Dániel (Ferencváros, 25., Puskás Akadémia), Torghelle Sándor (MTK, 13., Honvéd), Böde Dániel (Ferencváros, 26., Vasas)

A szezon legjobb teljesítményét Torghelle Sándortól láthatta a hazai publikum, amikor a 13. forduló során az MTK az ő duplájával 2-1-re verte meg a Honvédot, majd a 75. percben lecserélték. A szezon legjobb teljesítményeinek átlaga hajszállal 342 fölött lett. Böde Dániel egymás után két fordulóban produkált olyat, amely csatárposzton a szezon háromból két legjobb értékelését jelentette.

A legsikeresebb csapatok

A számok alapján az is megállapítható, mely együttes hány játékost hány alkalommal adott a forduló csapatába.

A legsikeresebb természetesen a Ferencváros, amely 15 különböző játékost (Leandro, Ramírez, Lamah, Böde, Dibusz, Gera, Radó, Varga R., Nagy Á., Pintér Á., Nalepa, Sesták, Somália, Gyömbér, Hajnal) összesen 92 alkalommal küldött a csapatba.

Őket a Videoton követi, ők összesen 79-szer kerülhettek említésre, Nego, Suljic, Danilovic, Stopira, Szolnoki, Oliveira, Feczesin, Géresi, Juhász, Simon, Lang, Pátkai, Gyurcsó, Vinícius, Tischler, Kovács I., Pölöskei és Kovácsik, vagyis 18 játékos együttes teljesítménye adta ki ezt a számot.

Szintén az élmezőnyben van még a Debrecen (48, Korhut, Jovanovic, Radosevic, Balogh N., Zsidai, Brkovic, Sidibe, Tisza, Máté, dr. Horváth Zs., Verpecz, Lázár, Holman, Mészáros N., Szakály P., Takács T., Kulcsár T., Szécsi), a Honvéd (32, Kamber, Youla, Holender, Eppel, Bobál D., Botka, Baráth, Ignjatovic, Vernes, Kemenes, Prosser, Vasziljevics, Horváth A., Lovric, Ikenne-King), az MTK (24, Torghelle, Ramos, Thiam, Kanta, Vadnai, Vass Á., Vukmir, Strestík, Bese, Grgic, Poór) és az Újpest (26, Suljic, Balogh B., Sankovic, Diagne, Bardhi, Litauszki, Windecker, Diarra, Perovic, Kovács Z., Heris, Balajcza, Mohl, Hazard, Andrics).

Már a vert mezőnyt alkotja 13-mal a Vasas (Berecz, Novák Csanád, Könyves, Korcsmár, Grúz, Remili, Kenesei, Debreceni, Hermány), 12-vel a Diósgyőr (Lipták, Novothny, Barczi, Nikházi, Tamás, Okuka, Rados, Elek, Egerszegi), illetve Punosevac négyszeres bekerülése ellenére a Békéscsaba (11, Punosevac, Birtalan, Viczián, Ilizi, Eccleston, Takács P., Calvente).

A Haladás még a 10-et sem éri el, összesen 8-cal végzett. Király Gábor 3, Angyal, Iszlai, S. Wils, Bosnjak és Schimmer 1-1 alkalommal szerepeltek. Szintén egy számjeggyel (9) volt kénytelen megelégedni a kieső Puskás Akadémia (Bacelic-Grgic, Csurko, Pauljevic, Sallai, Pekár, Mészáros Karol, Fiola). A legrosszabbul a Paks járt (7), amely Papp Kristóf 3 tagsága mellé csupán Balázs Zsolt, Molnár Péter, Gévay Zsolt és Kecskés Tamás 1-1 feltűnését tudja felmutatni.

A forduló csapatában szereplők a szezon során

15 – Leandro
11 – Nego
9 – Korhut, Ramírez, Lamah, Suljic, Böde
8 – Jovanovic
7 – Danilovic, Dibusz, Dilaver, Gera Z., Radó
6 – Varga Roland, Stopira, Balogh B.
5 – Kamber, Youla, Torghelle, Szolnoki, Oliveira
4 – Holender, Ramos, Radosevic, Nagy Á., Feczesin, Pintér Á., Géresi, Punosevac, Juhász R., Simon Á.
3 – Balogh N., Király, Thiam, Lang, Pátkai, Kanta, Gyurcsó, Zsidai, Papp K., Sidibe, Nalepa, Brkovic, Vinícius, Tischler, Eppel
2 – Bobál D., Tisza, Botka, Sankovic, Máté P., Berecz, Novák Cs., Bacelic-Grgic, Birtalan, Kovács I., Diagne, Sesták, Baráth, Könyves, Bardhi, Litauszki, Pölöskei, dr. Horváth Zs., Lipták, Vadnai, Vass Á., Csurko, Verpecz, Korcsmár, Windecker, Novothny, Barczi, Diarra, Kovácsik
1 – Nikházi, Somália, Gyömbér, Gévay, Ignjatovic, Perovic, Vukmir, Hajnal, Balázs Zs., Grúz, Szécsi, Remili, Tamás, Molnár P., Pauljevic, Sallai, Pekár, Ilizi, Vernes, Viczián, Kovács Z., Heris, Kulcsár T., Kemenes, Angyal, Kenesei, Okuka, Prosser, Balajcza, Lázár, Mohl, Hazard, Holman, Fiola, Iszlai, Vasziljevics, S. Wils, Horváth András, Debreceni, Nemes, Eccleston, Bosnjak, Andrics, Mészáros Karol, Takács P., Strestík, Rados, Elek, Hermány, Bese, Mészáros N., Grgic, Poór, Lovric, Szakály P., Takács T., Egerszegi, Calvente, Schimmer, Kecskés T., Ikenne-King

Olvasói sztorik