NB I

A Fradi nyerte a Magyar Kupát

Egy Gera-góllal volt jobb az FTC az ősi rivális Újpestnél.

Magyar Kupa-döntő

Újpest FC – Ferencvárosi TC 0-1 (0-0)
Groupama Aréna, 19 ezer néző. Játékvezető: Iványi
Újpest: Balajcza – Bardhi (Kabát P., 85.), Litauszki, Kecskés, Heris – Cseke, Balogh B. – Hazard (Mohl, 33.), Szankovics, Andrics (Diarra, 73.) – Lencse. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
FTC: Dibusz – Ramírez, Nalepa (Radó, a szünetben), Leandro, Dilaver – Gera, Pintér Á. – Varga R. (Csukics, 88.), Hajnal, Lamah (Gyömbér, 56.) – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerző: Gera (78.)

A Groupama Arénában „fogadta” az Újpest a Ferencvárost a Magyar Kupa 2016-os döntőjében.

A második percben máris helyzet adódott a Fradi előtt, de remekült léptek bele Lamah passzába az újpesti védők. A kilencedik percben ismét Lamah adott be, Litauszki feje fölött elment a labda, ezzel azonban Böde nem számolt, így nem tudta irányítani a fejesét. Valamivel kevesebb mint negyed óra elteltével Andrics fordult le védőjéről, majd lőtt – a középre tartó labda azonban nem okozott gondot Dibusznak. A fordulásból Pintér vette célba Balajcza kapuját: az újpestieket a kapufa segítette ki.

Gera nagyon rossz átadását az újpestiek lefülelték a Fradi térfelén, de mire felértek volna a társak, Bardhi inkább lőtt, jó harmincöt méterről azonban nem talált kaput. A 22. percben egy ferencvárosi szabadrúgás Heris fején pattant meg, Balajcza szögletre mentett. Újabb Fradi-szabadrúgás, Varga ezúttal viszont nem talált kaput. Varga ismét helyzetbe került, ezúttal a tizenhatoson belül, centerezését Böde lőtte egy újpesti kézre, onnan pattant szögletre a labda.

A folytatásban sem változott az iram, bár a helyzetek alábbhagytak. A félidő hátralevő részében a két kapus közül csak Dibusznak volt dolga: két kirúgást kellett elvégeznie. Nem született gólt az első félidőben.

A második félidő elején pirotechnikai bemutatót tartottak az újpesti szurkolók, így füst lepte el a pályát. Az 56. percben Gyömbér váltotta a sérült Lamah-t – a Fradi-játékos azonban idő előtt lépett pályára, így ezzel a lendülettel be is gyűjtötte első sárga lapját. Bardhi szabadrúgása fölé szállt, Dibusznak nem kellett közbeavatkoznia. A 67. percben körülményes támadásépítéssel próbálkozott a Fradi: végül Bödéhez jutott a labda, aki Hajnal elé tálalt kiváló ütemben, az újpesti védők azonban felszabadítottak.

A 71. percben Hajnal lőtt erősen kapura egy szögletet, Balajcza viszont figyelt a rövid saroknál. A következő FTC-szögletből egészen Dibuszig került hátra a labda – nem találták a felek egymáson a fogást. Böde kapott jó labdát Hajnaltól, de kisodródott, így Gera elé tálalt, aki fölé lőtt. Varga labdavesztése után az Újpest vezethetett támadást, majd Szankovics lőtt Dibusz ölébe. A 78. percben Varga elől Mohl mentett az utolsó pillanatban. A szögletet Gyömbér fejelte vissza, Gera Zoltán pedig megelőzve Balajczát a kapuba fejelt (0-1).

A vezetés megnyugtatta a Fradit, mely némileg átadta a területet az Újpestnek. A lilák ezzel azonban nem tudtak élni: megőrizte egygólos előnyét a bajnok Ferencváros, amely így 2016-ban megnyerte a Magyar Kupát is.

A találkozót a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya értékelte:

Végre megtelt klubmérkőzésen is a Groupama Aréna – csak az üres szektor miatt nem volt telt ház, fantasztikus hangulat várta a csapatokat. A két együttes új taktikai dolgot már nem tudott húzni: a Fradi a 4-1-4-1-es felállásában lépett pályára, míg az Újpest a 4-2-3-1-es hadrendet preferálta. Az első félidőben jobb játékot játszott a Ferencváros, végig úgy éreztem, hogy jobb volt, mint az Újpest. Komoly gólhelyzete is volt, de hozzá kell tenni: az újpestiek rendkívül jól, mindig létszámfölényben tudtak védekezni. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy meg-megvillant elől is az Újpest, de ma este a támadójátéka nem volt jó – főleg a második félidőben.

Az első félidő nemzetközi szinten mérve is nagyon agresszív, izgalmas, lüktető, helyenként jó játékot hozott. A második negyvenöt percben ezt az iramot viszont nem tudták tartani, kicsit visszaesett a színvonal, passzívvá vált a játék – majd’ húsz percig nem is forogtak veszélyben a kapuk. A Ferencvárosnak kényszerű cseréi voltak, bár mindig posztra jött be játékos. A szünetben, mikor Nalepa lement, Pintér állt vissza, Gera lett a védekező középpályás. Viszont ahogy Lamah-t lecserélték, abban a pillanatban helyreállt a rend. Érdekes módon, innentől kezdve, hogy beállt Gyömbér, Gera és Hajnal nagyon jól kezdtek játszani – Gera kimondottan jól futballozott. Az Újpestre azonban ez nem mondható el: Hazard sem teljesített jól, míg Andricsról már többször említettem, hogy nekem sokszor nem tetszett a játéka, és most is kilógott a sorból. A cserék nem igazán lendítettek az újpesti játékon. Diarra is csak azzal tűnt ki, hogy volt egy rettenetesen rossz lövése, majd utána inkább a kakaskodásával vétette észre magát. A Fradinak jöttek be a cserék.

Kicsivel jobbak voltak a Ferencváros pontrúgásai – az Újpestnek ezek ma abszolút nem sikerültek. Egy pontrúgásból lett a gól is. A második félidőben már mindkét fél kezdett elfáradni, de a játék összképét tekintve az FTC sikere megérdemelt, csak úgy, mint a bajnoki címe. A Fradi bizonyította, hogy ma Magyarországon a legjobb csapatnak számít. Bízom benne, hogy a Ferencváros a nemzetközi kupába is továbbmenti ezt a játékát, és az Újpest mutatott produkciója is elismerésre méltó, hiszen ahogy említettem, védekezésben – főleg az első félidőben – jó teljesítményt nyújtott, rendre két-három ember támadta a labdás ellenfelet. A semleges szurkolók is jól jártak ezzel a meccsel, csak úgy, mint a két csapat szurkolói.

A Fradi már tavaly is kiemelkedő, szép, korrekt futballt játszott. Elmosódnak a posztok, keménypasszos játékot mutat be. Ide egy meccs nem illett bele: amikor a csapat kiesett a nemzetközi kupából. Viszont ha visszaemlékszünk, az Üllői úton null-nullnál Böde csukafejese szállt fölé nagy gólhelyzetben – ha az bemegy, biztos vagyok benne, hogy továbblépett volna a Fradi, és akár utána is sikerrel vehette volna a kört, hiszen már akkor is jó volt a játéka. Ami bosszant, hogy ilyen nagy pontkülönbséggel lett bajnok. Az jobb lenne, ha négy-öt csapat diktálna olyan iramot, amiből olyan versenyhelyzet alakulhatna ki, mint ami idén kialakult például a kiesés elleni csatában, vagy éppen az Európa Liga-helyekért folytatott küzdelmekben.

Olvasói sztorik