Bizonyítványosztásunk harmadik részében olyan csapatok jönnek, amelyek a 2015-2016-os bajnokság nagyobb részében a mezőny első felében, olykor a dobogón helyezkedtek el, voltak kifejezetten jó összecsapásaik, végül mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek a helyezésükkel.
Nézzük, mit produkált az Újpest, a Hali és az MTK!
6. Újpest FC – 11gy, 13d, 9 v, 42-37, 46 pont
Jól indított a lila-fehér csapat, aztán a harmadik forduló után egyszer csak rákönyököltek a „lefelé menet” gombra, de úgy rendesen. A negyedik fordulótól kezdve kilenc mérkőzésen át nyeretlen maradt Nebojsa Vignjevics együttese: miközben a Fradi hasított a bajnoki cím felé, Újpesten egyre inkább a kieső zónát kezdték figyelni. Pedig nem volt kezelhetetlen a helyzet, az egyetlen fehérvári 3-0-s vereséget leszámítva csupa szoros, csak éppen elvesztett vagy döntetlenre hozott meccs sorakozott a listán. Utólag kiderült, a szerb tréner képes kezelni a krízishelyzetet, pár játékosát a helyére tette (több értelemben, alighanem), elöl és hátul is talált vezéregyéniségeket, a csapat pedig egészen remek évzárást produkált 2015-ben, utolsó hét meccséből hatot megnyerve, veretlen sorozatot futva. A méltó befejezés a Ferencváros Üllői úti legyőzése volt, az első vendégsiker a Groupama Arénában, nem számítva a Chelsea stadionavató gála-győzelmét.
Csakhogy a győzelmi széria fő letéteményese, a csatár Mbaye Diagne villámgyorsan dobbantott, ahogy lehetősége volt rá, a lila-fehérek pedig, amint bejelentkeztek az ezüstéremre, elfelejtettek nyerni… A Videotont még legyűrték egy jó kis adok-kapok meccsen, aztán mintha elvágták volna. A nagy sinus-görbe lefelé ívelt, az utolsó tizenhárom meccsből mindössze kettőt sikerült győzelemmel lehozni, miközben a kiesőjelöltek ellen is becsúsztak kínos ikszek és vereségek. Pedig az állomány Diagne nélkül sem volt rossz, Lencse László viszonylag jól illeszkedett be sokadik csapatába, amit a válogatott meghívó is jelez – a hit fogyhatott el, amit Vignjevics egyik-másik nyilatkozata is jelzett. Jóval több volt ebben a szezonban, így végül egy fogyasztható, de nem túl finom Újpest-szendvics lett belőle: két pocsék sorozat között egy nagyon jó. Egy győztes kupadöntővel persze még lehetne ízesíteni az évet…
5. Swietelsky Haladás – 13gy, 11d, 9v, 33-37, 50 pont
Szép példa a szombathelyiek idei szezonja arra, mit jelenthet egy magyar klubnál, ha kicsit jobban rendben vannak a dolgok a háttérben, mint előző szezonban. A tavaly szinte végig kiesőnek tűnő, reménytelenül futballozó csapatnál folyamatos anyagi-klubmenedzselési gondokról lehetett hallani, végül azonban Mészöly Gézával sikerült a tűzoltás és a Haladás maradhatott a szűkített élvonalban is. Hogy az új szezon már nyugodtabb lesz, azt Király Gábor hazatérése és Mészöly maradása is jelezte, ha nem lettek volna adottak a feltételek, aligha valósul meg bármelyik. De a kispadon és a pályán is meglett a megfelelő „nyugodt erő”, ami már a második fordulóban egy idegenbeli győzelmet eredményezett a Videoton ellen, pedig Fehérváron előző tavasszal hetet kapott a Haladás. Ez azonban nem ugyanaz a csapat volt már, mint a szedett-vedett Szombathely: Királynak sokáig nem lehetett gólt lőni, a szervezettség pedig egymás után hozta a szűk, de fontos győzelmeket. Két, Fradi elleni vereség között zsinórban tíz veretlen, jobbára 1-0-ra, 1-1-re végződött mérkőzés jelezte, masszív és kemény ellenfél lett a Haladásból. Olyannyira, hogy még a második helyen is álltak a táblázaton.
Tavasszal sem kellett igazán aggódniuk semmi miatt, bár hasonlóan meggyőző sorozatot nem sikerült összerakniuk, amiben nyilván a soproni albérletbe költözés is szerepet játszott. De a kitartóbb szurkolóknak alighanem az is bőven elég volt, hogy egyszer sem kellett számolgatni a bent maradáshoz szükséges pontokat. Valamint, hogy a generációk szép kézfogása jegyében nem csak az „öreg” Király, hanem a Kovács István, Radó András vonalat a jelek szerint tovább vivő, újabb saját nevelésű tehetség, Németh Márió is jó szezont futott. Ami miatt végül mégis lehet kis hiányérzetük a szombathelyieknek, az a lemaradás a dobogóról: egyetlen kisebb márciusi hullámvölgy egy nehéz Videoton, Újpest, MTK, Diósgyőr-sorozat alatt elég volt hozzá, hogy végül „csak” az 5. helyen zárjanak. így is azon csapatok közé tartoznak, amelyek különösebb gondok nélkül, a kerettől elvárható szinten, néhány egyéni extrával tudták le a bajnokságot. Ha így tudnák folytatni a közeljövőben, alighanem néző is lenne a majdani új Haladás-stadionban.
4. MTK – 14 gy, 9 d, 10 v, 39-37, 51 pont
A legnagyobb változáson a kék-fehérek estek át az új szezon előtt, az „örökös” MTK-edző Garami József visszavonulása új korszakot nyitott. A nagy megbecsülésnek örvendő mester helyére leülni, tudtuk előre, hálátlan feladat lesz, de a klubnál ekkor már régebb óta játékosmegfigyelőként dolgozó, külföldön kisebb sikereket elérő László Csaba kinevezése nem tűnt rossz húzásnak. Kívülről. Még a csapat eredményei és játéka alapján sem: az „ortodox garamisták” ugyan kis híján petíciót írtak a második forduló kispesti veresége után az új edző ellen, később összeállni látszott az MTK, ötöt rúgtak a Diósgyőrnek és ha nem is szemkápráztató futballal, de befészkelték magukat a felsőház mezőnyébe, ráadásul novemberben megszakították a Fradi veretlenségi sorozatát. Ebből még bármi lehet, akár dobogó is, gondoltuk a téli felkészülés alatt, amit minden különösebb szenzáció nélkül vezényelt le az edző – aztán egyszer csak, kívülállók számára a semmiből, kirúgták László Csabát, gyakorlatilag „percekkel” a tavaszi rajt előtt.
A klub kommunikációja természetesen nem magyarázott meg semmit, a kirúgott edző szintén hallgatott, a nem éppen szokványos időzítésről sem esett szó. A csapatnál, ahol, úgy tűnt, minden mindegy, kinevezték az addigi másodedzőt vezetőedzőnek. Teodoru Vaszlisz kétségtelenül ismerte a helyi viszonyokat, lehet, hogy Lászlónál is jobban… A kis felhorgadást nem követte semmi folytatás, László Csaba szakértett tovább a Sport Tv-n, az MTK meg elfogadhatóan teljesített tavasszal, egy paksi zakót leszámítva pofásnak is mondható mérleggel, ráadásul a magyar foci kevés egzotikumát kedvelők örülhettek Torghelle Sándor fiatalos formájának is. Aztán, amikor már elhittük, hogy a dobogóval, netán az ezüstéremmel „fényesen” igazolja a csapat a továbbra is magyarázat nélkül hagyott tél végi manővert, az utolsó három fordulóban olyan pofont adott a kijózanodás érdekében saját szurkolóinak az MTK, hogy azt nehéz lesz kimagyarázni. A két kiesőjelölttől elszenvedett vereség között benyelt ötös a Videoton ellen, a három utolsó meccs nulla pontja és 0-8-as gólkülönbsége kicsit zárójelbe tette az addigi pozitívumokat, az MTK pedig visszacsúszott a 4. helyre. Igaz, a nemzetközi szerepléshez ez is elég, és jövőre már biztosan nem edzőváltással indul az idény, hiszen Teodorut rögtön a zárás után megerősítették pozíciójában. Biztosan nem a három utolsó meccs miatt.
