9. Diósgyőri VTK – 10gy, 8d, 15v – 37-47 – 38 pont
Már a szezon legelején félrement valami Diósgyőrben. Az edzőválasztás valahogy nem igazán jött be, Bekő Balázs nehezen tudta összehangolni a játékosokat és lehet, hogy a felkészülés sem sikerült ideálisan, mert a Vasas legyőzése után sorra nyelte a pofonokat a Diósgyőr. A feltételek alapján az élcsapatok közé várt miskolciaknál a vezetőség a végsőkig kivárt, többször megerősítették a trénert a pozíciójában, hogy közben a ténfergő, hibázó játékosokkal szemben volt-e határozott fellépés, azt persze nem tudjuk. A szurkolóknak mindenesetre hamar le kellett mondani az illúziókról, hogy idén dobogóért harcoló Diósgyőrt látnak a pályán.
Bekő aztán mégsem maradhatott, jött Egervári Sándor, aki hosszabb szünet után vállalt ismét klub-kispadot, ráadásul a Kínából visszavágyó Elek Ákos is a miskolciakhoz igazolt. Valahogy mégis elmaradt a nagy feltámadás, mintha mindenki belenyugodott volna, hogy a tavaszt elég valahogy letudni, majd jövőre lehet jó csapatot építeni. Masszívabb lett, de sokkal jobban nem játszott tavasszal sem a DVTK, nem épített nagy sorozatot, ugyanakkor az hamar kiderült, a kiesés elől megmenekül a csapat. Egervárinál a magyar alapemberek persze a régi ismeretség okán is sokat játszottak, az egész szezon egyik hozadéka talán, hogy Novothny Soma pályán volt és gólokat lőtt, de a mindent elsöprő bizonyítási vágyat nem láttuk a csapaton, az utolsó három forduló három veresége körülbelül jelzi is, milyen volt a motivációjuk, amikor már biztos volt a bennmaradás. Jóval többet érdemelt volna a diósgyőri szurkolótábor.
8. Bp. Honvéd – 12gy, 7d, 14v – 40-39 – 43 pont
Nem mondhatnánk, hogy a kispestiek szerepléséről fog bárki visszaemlékezni évek múlva is erre a bajnokságra, de a kispesti szurkolóknak alighanem így is van a szívükben egy kis hála: letudtak egy egészen nyugodt szezont, amikor az elmúlt évekre jellemző kaotikus jövés-menés, légiósdömping, edzőkeringő elmaradt, a tulajdonos sem veszett össze hetente a közvéleménnyel, a hozadéka pedig annyi lehet a szezonnak, hogy a kényszerből elővett fiatalokról kiderült, éppenséggel nem használhatatlanok. Lehet aztán, hogy az első forduló után, amikor a bajnok Videotont verték, ennél picit többen reménykedtek Kispesten, de az is lehet, hogy nem. A szezon első fele kifejezetten jól alakult, hat-hét fordulón át úgy tűnt, a mezőny első fele simán elérhető, aztán jöttek a nyögvenyelősebb meccsek és a süllyedés a középszerbe.
Igaz, Marco Rossi csapata most sem hazudtolta meg edzője nemzetiségét: szoros, ritkán gólgazdag meccseket játszottak, megverni őket nem volt könnyű, a fiatalok pedig ezeken a meccseken fejlődhettek talán fejben is. Hátul a Baráth, Bobál, Botka trió, a középpályán Gazdag, Holender, Nagy, a csatársorban Prosser és Vernes huszonpár évesen szerzett tapasztalatokat. Ha az MLSZ ilyesmire gondolt, amikor a magyar fiatalok játszatását akarta ösztönözni, akkor a Honvédot nyugodtan állíthatja példaként, már csak azért is, mert ezek szerint van olyan hazai akadémia, ahonnan tényleg kerülnek ki NB I-es játékosok. A nagy kérdés, ez mikor válik olyan értelemben is előnyére a klubnak, amit a bajnoki táblázat is megörökít majd.
7. Paksi FC – 12gy, 7d, 14v – 41-40 – 43 pont
Az igazi nagy tavaszi mélyrepülés az övék volt, ha van fordítottja is a sokszor citált mondásnak, rájuk igaz: ha kicsit tovább tartott volna a bajnokság, lehet, kiesési gondjaik lettek volna. Pedig milyen szépen indult, a hazai mezőny hagyományosan „legmagyarabb” csapata, az idehaza rendre jól összerakott csapatait megfelelően kézben tartó Csertői Auréllal hozta a szokásost. Tíz pont az első négy mérkőzésükből, aztán a nyolcadik fordulótól tízmeccses (!) veretlenségi sorozat, közte egy négyes győzelmi szériával. Kompaktul működött minden egészen a Fradi elleni, semmiből érkező „parasztlengőig”, amikor az utolsó negyedórában összeomlott és 5-0-ra kapott ki hazai pályán a csapat. De mivel ekkor már csak egy forduló volt hátra a téli szünetig, bőven kiheverhető maflásnak tűnt ez is.
Csertői Aurél ugyan hangsúlyozta, hogy tavasszal sem okvetlenül a dobogóban kell gondolkodni, mert nagyon sűrű a mezőny, de aligha gondolta, hogy ennyire ellentétes második félszezont produkál a csapata. Tizennégy tavaszi meccséből mindössze négyet tudott megnyerni a Paks, abból egyet az utolsó forduló teljesen tét nélküli diósgyőri bajnokiján. Többek között a két kieső, a Békéscsaba és a Puskás is legyőzte őket, szerencséjükre annyira mégsem volt sűrű a táblázat, hogy ennél lejjebb csúsztak volna. A kizárólag magyar játékosokkal felálló együttes így végül letudott egy tisztesen középszerű 2015/16-os bajnokságot: lehetőségeikhez képest nem lehet panasz rájuk, de nem csak a dobogótól, hanem az emlékezetes szerepléstől is messze voltak a végére. Talán a fiatal Hahn János hét gólja említhető abszolút pozitívumként. A többit alighanem könnyű lesz elfelejteni.
