NB I

Horváth Ferenc: remélem az engem kritizáló kollégák vasárnap olvasnak újságot

Videók és edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Haladás – Ferencváros 0-1

Mészöly Géza, Haladás: – Jól, offenzíven kezdtük a meccset, megleptük ellenfelünket, amennyiben az első percben Németh Márió lövése bemegy, másként alakul a folytatás. A közönség és a csapat még jobban tűzbe jött volna, óriási lökést jelentett volna a találat. Egyébként a bemelegítés során Németh mozgott a legjobban, remekül lőtt kapura, úgy gondoltam, ő lehet a nyerőemberünk. Később a kispadon viszont azt éreztük, hogy gond lehet, nagyon jöttek befelé a szélekről a Fradi támadói- gólt is kaptunk. Sajnálom, hogy ezt a periódust nem sikerült átvészelnünk, hiszen kézben volt a meccs. Később aztán már Király Gábor három nagyot is védett. Ezzel a meccsel is rutinosabbak lettünk, örömteli, hogy az FTC ellen is megvolt a tartásunk. Köszönjük szurkolóink egész éves buzdítását, gratulálok játékosaimnak teljesítményükhöz. Miután korai lenne még leállni a munkával, még két hétig edzésben maradunk.

Thomas Doll, FTC: – Ez egy jó szezon volt, megérdemelten nyertük meg a bajnokságot, a fiúk minden dicséretet érdemelnek. Nem számítottam rá, hogy ekkorát fejlődik a csapat. Boldog vagyok, hogy átvehettem és edzhettem ezt a nagyszerű együttest.


Újpest – Videoton 0-3

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Gratulálok a Vidinek a második helyhez, nagyon jó csapatot rakott össze kollégám. A mai meccset két külön részre szedném – a kiállítás előttire és utánira. Egyenlő létszámban szerintem kontrolláltuk a meccset, de utána már egyértelműen jobb volt a Fehérvár, mi több hibát vétettünk, így nem nyerhettünk. Sajnálom, hogy a bajnokságot így fejeztük be, de bízom benne, hogy egy hét múlva a kupadöntő után mi ünnepelünk majd.

Horváth Ferenc, Videoton: – Rendhagyó módon az egész szezonról beszélnék inkább. Nagyon szépen köszönöm a játékosoknak az év végi hozzáállást, bebizonyították, hogy nagyon jó labdarúgók. Köszönöm a stábnak a segítséget, remekül tudtunk együtt dolgozni, nagyon sokat tettek azért, hogy a csapat második legyen és persze köszönjük a szurkolóknak is, akik végig, az első perctől az utolsóig mellettünk álltak. Nem utolsósorban köszönöm Kovács Zolinak is, aki szintén sokat segített nekünk. De. Azt is el szeretném mondani, hogy nem könnyű magyar edzőnek lenni. Amikor idekerültem, sok magyar kollégám azt mondta, hogy nem vagyok idevaló – remélem, holnap olvasnak újságot. A szövetségi kapitánynak sok sikert kívánok az Eb-re, de annak a híve vagyok, hogy mindenki a saját csapatával foglalkozzon. És, egy kicsit a sajtó miatt sem könnyű magyar edzőnek lenni, mert két órával a mérkőzés előtt megjelentetik azt, hogy nem én vagyok ennek a csapatnak az edzője, miközben a szerződésem május 15-ig szól. Nincs ezzel gond, de nehéz az elmondottak mellett dolgozni – mindentől függetlenül persze büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.

forrás: vidi.hu


MTK – Vasas 0-2

Teodoru Vaszilisz, MTK: – Az embert az életében kis és nagy örömök is érik. Nagy boldogság számunkra, hogy kijutottunk a nemzetközi porondra, de csalódás, hogy nem nyertünk, ezzel lemaradtunk a dobogóról. Igazi ki-ki meccs volt. A Vasas és mi is nagyot küzdöttünk azért az egy gólért, de ellenfelünknek sikerült betalálnia. Sajnos nem maradt már bennünk átütőerő, az utolsó három fordulóban elfogytunk, amit az is hűen tükröz, hogy nem szereztünk gólt. Sajnálom, hogy nem tudtam dobogóra vezetni a csapatomat.

Michael Oenning, Vasas: – Fontos volt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, miután láttuk, hogy riválisunk elég gyorsan kétgólos előnyre tett szert, ezért csak győzelemmel lehetett bennmaradni. Próbáltunk hiba nélkül játszani, egy-kettő azért becsúszott, de sikerült végül a megfelelő időben a megfelelő válaszokat megadnunk. A tavaszt úgy összegezném, hogy az első időszak azzal telt, hogy megszokja a csapat azt a játékfilozófiát, amit elképzeltem, ebben ráadásul fiatal magyar játékosokra támaszkodtunk, ami mindig a nehezebb út. Idővel sikerült megértetni a csapattal, mit is szeretnék a pályán látni, így a tavasz vége felé már egyre inkább lehetett látni azokat az elemeket és azt a küzdést, amit elképzeltünk.

forrás: vasasfc.hu, mtkbudapest.hu


Békéscsaba – Debrecen 0-0

Zoran Szpisljak, Békéscsaba: – Gratulálok a Debrecennek a harmadik helyezéshez, és gratulálok a csapatomnak azért, hogy a mai mérkőzésen nagyon jól helytálltak egy dobogón végző csapat ellen. Helyzeteink voltak, méltó partnerei voltunk a DVSC-nek.

Kondás Elemér, Debrecen: – Győzni szerettünk volna ezen a mérkőzésen is, végül 0-0-s döntetlennel zárult a találkozó, amelyen inkább a küzdelem dominált. Az első félidőben alakítottunk ki helyzeteket, de nem tudtunk betalálni. Ekkor eldönthettük volna a meccset. A második félidőben is voltak próbálkozásaink. Elégedett vagyok azzal, hogy elértük a bajnokság elején kitűzött célt, a dobogón végeztünk.

forrás: 1912elore.hu


Puskás Akadémia – Budapest Honvéd 2-1


Diósgyőr – Paks 0-2

Egervári Sándor, DVTK: – Az első félidő kiegyenlített volt, az utolsó percben súlyos egyéni hiba után kapott góllal hátrányban mentünk az öltözőbe. A második félidőben többet mozgósítottunk és próbáltuk megfordítani a mérkőzést, a játékosok elég sokat tettek ennek érdekében. Többet kockáztattunk, több volt a labda nélküli futás, ekkor benne volt a mérkőzésben, hogy akár fordítani is tudunk, de a fordulópontok nem nekünk kedveztek. Rúgtunk véleményem szerint egy szabályos gólt, ami nem volt les, de ezen változtatni nem tudunk, és nem szeretnénk erre fogni a vereséget, hanem nem tudtuk átverekedni magunkat az ellenfél kellemetlen harcmodorban játszó védelmén. Egy gyengébb első félidő és egy harcosabb második játékrész után minimum az ikszre rászolgáltunk. Gratulálok a paksiaknak!

Csertői Aurél, Paks: – Nagyon fegyelmezetten futballoztunk, sok helyzetet tudtunk kialakítani. Nem adtuk fel a biztos védekezést, 1-0 után a második félidőben számtalan helyzetet dolgoztunk ki, pontosabb utolsó passzokkal hamarabb eldönthettük volna a mérkőzést. A vége izgalmas lett, de Diósgyőrben nyerni mindig nehéz. Megérdemelten nyerük meg a mérkőzést.

forrás: dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik