NB I

Az MTK nem akarja, hogy külső körülmények befolyásolják a Vasas-meccset

A hatóságok 1816 helyet engedélyeztek a dunaújvárosi stadionban.

A bajnoki hajráról, a nemzetközi kupaindulásról és az MTK Budapest – Vasas FC OTP Bank Liga-mérkőzéssel kapcsolatban – a sajtóban és a közösségi médiában – megjelentekről kérdezte Domonyai Lászlót, a labdarúgó klub igazgatóját az MTK honlapja.

– Miért kérte az MTK Budapest, hogy Dunaújvárosban rendezhesse az OTP Bank Liga 33. fordulójában esedékes, a dobogóról, a nemzetközi kupaszereplésről, és esetleg a kiesésről is döntő mérkőzést?

– Közismert, hogy az előző és a mostani bajnokságban is – az Új Hidegkuti Nándor Stadion építése miatt – a hazai mérkőzéseinket albérletben, a Bozsik-stadionban, majd az Illovszky Rudolf Stadionban voltunk kénytelenek lejátszani. Idén tavasszal, a Vasas tudtával és beleegyezésével döntöttünk úgy, hogy – mivel az Illovszky Rudolf Stadion játéktere nagyon rossz állapotban volt – az MTK új helyszínt választ az összes további hazai mérkőzésének. Hat mérkőzést játszottunk már a dunaújvárosi stadionban, a világ legtermészetesebb dolga, hogy a Vasas elleni mérkőzésünkön nem szeretnénk a Vasas stadionjában játszani, miközben mi vagyunk a pályaválasztók.

Tavaly, amikor a Bozsik-stadionban játszottuk a hazai meccseinket, a Honvéd sportszerűen, szó nélkül tudomásul vette, hogy pályaválasztóként nem a Bozsik-stadionban, hanem vidéki helyszínen játszunk ellenük. Senki nem kritizálta az akkori döntést.

– A DVSC TEVA elleni találkozót miért a Fáy utcában rendezték?

– A Debrecen ellen azért játszottunk a Vasas-pályán, mert a mérkőzés eredetileg kitűzött időpontjában a dunaújvárosi létesítmény foglalt volt.

– Volt már MTK–Vasas a Fáy utcába is úgy, hogy az MTK volt a pályaválasztó.

– Az a 18. fordulóban történt, amikor még rengeteg mérkőzés volt hátra a bajnokságból. Nagyvonalúak voltunk a Vasassal. Ez azonban most az utolsó forduló, itt már nincs lehetőség arra, hogy javítsunk, ha hibázunk. Nagyon nagy a tétje a találkozónak, és nem akarjuk, hogy külső körülmények befolyásolják a kimenetelt. Az utolsó fordulóban különösen ügyelni kell a versenysemlegességre, ezért játszanak a világ összes bajnokságában egyidőben a rivális csapatok, és ezért elképzelhetetlennek tartom azt, hogy hazai csapatként az ellenfél otthonában rendezzük meg a sorsdöntő mérkőzésünket.

– Miért van szükség a szurkolói kártya használatára?

– Azért született ez a döntés, hogy a két csapat szurkolóit el lehessen különíteni egymástól. Összesen 1816 nézőnek van hely a stadionban, és csak így lehet biztosítani, hogy a feszültségekkel teli előjelek után, a találkozón mindenki biztonságban legyen.

– Az a vád is elhangzott, hogy kevés Vasas-szurkolót enged be a klub a Dunaferr Arénába.

– Ahogy említettem, összesen 1816 helyet engedélyeztek a hatóságok, amikor engedélyt adtak arra, hogy itt játszhassuk OTP Bank Liga mérkőzéseinket. Az UEFA szabályai szerint ennek a tíz százalékának, vagyis 182 Vasas-szurkolónak kellene belépőt biztosítanunk. Ehhez képest mintegy 400 helyet tudunk biztosítani, ennyi a vendégszektor teljes befogadóképessége. A Fáy utcában sem sokkal nagyobb a vendégszektor.

– Miért lett ebből ekkora ügy?

– Érthető a Vasas idegessége, nyilvánvalóan nagy a feszültség, amiért egy kudarcos idény végén, az utolsó mérkőzésen kell a kiesés elkerülése ellen küzdenie egy ilyen nagymúltú csapatnak. Mi is voltunk már hasonló helyzetben, senkinek nem kívánom azokat az érzéseket, amiket ebben a helyzetben átélnek a játékosok, szurkolók, klubvezetők.

– Miért szerepelt ilyen gyengén a csapat a Puskás Akadémia és a Videoton elleni mérkőzésen?

– Rossz szériában vagyunk. Mindannyiunk számára kiábrándító volt, hogy kikaptunk a Puskástól és súlyos kudarc a Videoton elleni összecsapás is. A Puskás meccs kapcsán megfogalmazott rosszindulatú összeesküvés elméletekkel ugyanakkor értelmetlen foglalkozni. A második és harmadik helyért prémium jár, illetve az Európa Liga-meccsekért az UEFA-tól kaphatunk pénzt. Ezek komoly, több száz millió forintos tételek. Méltatlan, hogy egyáltalán ezt magyarázni kell. A zárófordulóban nyernünk kell, és akkor elérjük a célunkat, a nemzetközi kupaindulást.

– A szurkolók több fórumon is üzentek a klubnak, például azt is, hogy szervezetten nem jelennek meg a szombati meccsen.

– Megértjük a szurkolóink csalódottságát, a legutóbbi két meccsen elszenvedett vereség a teljes bajnoki idény jó szereplését rontja el. Az MTK soha nem volt és ma sem az a klub, amelyik a nyilvánosság előtt vitatkozik a szurkolóival. Nem értünk egyet az Ultrák nyilatkozatával, de ahogy mindig, úgy most is leülünk és megbeszéljük egymással a dolgainkat.

– Milyen eredményre számít?

– Mindkét csapat jövőjét befolyásoló mérkőzést fogunk játszani, ahol a játékosaink az utolsó pillanatokig küzdeni fognak a sikerért. Nincs olyan kimenetele a találkozónak, mellyel mindkét fél elégedett lesz, de sportemberek vagyunk, és alakuljon bárhogyan is a végeredmény, mi tudomásul fogjuk venni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik