NB I

„Sajnálom a riválisokat, de a Vasas fog bennmaradni”

Remili Mohamed szerint az utolsó fordulóban felszabadultabban játszhatnak, miután a két közvetlen rivális ellen négy pontot szereztek, és saját kezükben van a sorsuk.

A Puskás Akadémia legyőzésével óriási lépést tett a bennmaradás felé a Vasas: pontelőnnyel és kettővel több győzelemmel állnak a felcsútiak előtt, a Békéscsaba pedig már elbúcsúzott az első osztálytól. A piros-kékek ugyanakkor még nem menekültek meg, hiszen az utolsó fordulóban jobb, vagy ugyanolyan eredményt kell elérniük, mint a Puskás Akadémiának. A Vasas az MTK-val játszik (elvileg idegenben, gyakorlatilag lehet, hogy Angyalföldön…), a felcsútiak a Honvédot fogadják.
Remili Mohamed, a Vasas csatára a Rangadó.hu-nak adott interjúban nem tagadta, nagyon megkönnyebbültek a Puskás elleni győzelem után és az előnyt most már nem szeretnék leadni. Beszélt a német vezetőedző szerepéről és az egész, kínkeserves szezon tapasztalatairól is.

– Nyilván úgy álltunk neki mindkét múlt heti meccsnek, hogy olyan eredményt érjünk el, hogy saját kezünkben legyen a sorsunk. Így, hogy négy pontot tudtunk hozni, ez szerencsére sikerült. Az utolsó meccset kell megnyerni ahhoz, hogy biztossá váljon a bennmaradás Ugyanolyan fontos lesz ez, mint az előző kettő, de benne van persze az is, hogy ha a Honvéd megveri a Puskást, szintén bennmaradunk – kezdte Remili Mohamed.
– Két közvetlen riválisuk ellen négy pontot szereztek, így lépéselőnyben vannak. Mit gondol, miben jobb a Vasas?
– Nem mondom, hogy klasszisokkal jobb csapat vagyunk, mint a másik két együttes, de a kiélezett helyzetben a jelek szerint jobban bírtuk a feszültséget, jobbak kezeltük a helyzetet. Sajnos az egész év összességében olyan volt, hogy ritkán tudtuk kihasználni a kínálkozó lehetőségeket – például amikor a többiek botlottak –, most úgy voltunk vele, az utolsó esélyt megragadhatjuk.
– Ki lehet jelenteni, hogy a Vasas jobban megérdemli az első osztályt, mint a két rivális, akivel folyamatosan harcban álltak?
– Ha így játszottunk volna egész évben, nem lettek volna kiesési gondjaink, de ezzel már nem érdemes foglalkozni. Persze, ha például Fiola Attilát kérdezi meg, ő meg nyilván azt mondaná, hogy ők érdemelték volna meg. Apróságok döntenek a végén. Tartom annyira jó csapatnak a Vasast, hogy a pályán kiharcolja a bennmaradást, hogy ki ellen, szinte mindegy, két csapatnak mögöttünk kell végeznie. Lehet mondani, hogy a keretünk nem alkalmas az első osztályra, de végül, ha ketten mögöttünk lesznek, a többi mellékes. A Békéscsaba nagyon szimpatikus csapat volt és sajnálom őket, hogy ilyen tavasz után kiesnek, le a kalappal előttük, de valakinek ki kellett esnie. A Puskás Akadémián én személy szerint csodálkozom, ilyen háttérrel nem a kiesés elől kellene menekülniük.
– Újoncként kezdték a bajnokságot, összességében ennyire nehéz, küszködős szezonra számított?
– Lehetett volna úgy is, hogy nem kell az utolsó meccsig izgulni, de így alakult. Nem gondoltam, hogy ennyire kiélezett lesz a harc, sokkal jobbra számítottam. De pozitívan gondolkodom, remélem, tanulni tudunk belőle és jövőre könnyebb lesz.

– Azért még nincs vége: az MTK-t a biztos bentmaradáshoz le kell győzniük, különben hallgathatják a híreket a Honvéd-Puskás meccsről.
– Az MTK ellen az utolsó két mérkőzésünk kell, hogy a minta legyen. Azt, amit ott mutatunk, ki kell vinni a pályára most is, és akkor nem lehet gond. Ezzel a motivációval, elánnal, küzdeni tudással… Nem lesz szép játék, de ezzel most nem is kell foglalkozni. A 3 pontot kell megszerezni, és nem a padnál kérdezősködni, hogy hogyan áll közben a Puskás a Honvéd ellen.
– A télen érkezett vezetőedző, Michael Oenning mivel segített legtöbbet a csapatnak a kötéltánc során?
– Az edzőnk mindig a higgadtságot próbálta átadni. Azt mondta, nincs probléma akkor sem, ha az ellenfelek szereznek vezetést, csak játsszuk, amit begyakoroltunk. Mentálisan felkészített bennünket a nehéz szituációra. Más kérdés, ha nem lettünk volna eredményesek, ezt nem sokat értékelnék… A minimális cél a bennmaradás volt, ezt most már el kell érni.
– Egyetlen meccsre vannak tőle, de azt még le kell játszani.
– Mondhatjuk, hogy most jön a legfontosabb mérkőzés, de szerintem igazán a Puskás elleni volt a kulcs. Így, hogy nyertünk, az önbizalmunk is nagyobb. Hisz végre nyerni tudtunk akkor, amikor igazán kellett. Ezáltal, úgy érzem, felszakadt egy gát, ez a meccs utáni örömön is látszott, nagyobb volt a boldogság, mint amikor tavaly megnyertük a másodosztályt. Mert a kiesés elleni harc azért jobban megtépázza az ember idegeit. Ezért lesz már jó, ha túl leszünk az MTK-meccsen is, természetesen győzelemmel, NB I-es csapatként.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik