NB I

Újpest: nem mondtak le a nemzetközi szereplésről

A klub az MLSZ-en keresztül kéri az UEFA-t, hogy enyhítse büntetését.

Balajcza Szabolcs szerint a szerda-szombat ritmus miatt alacsony színvonalú mérkőzéseket láthatott a közönség a hétvégén a labdarúgó NB I-ben, ugyanakkor az Újpest csapatkapitánya szerint a sűrűbb program eredményeként megindulhat a fejlődés – írja az MTI.

A klub hétfő reggeli sajtóbeszélgetésén a 36 éves kapus megjegyezte, valahogy meg kell találni a középutat, hogy két mérkőzés között megfelelően tudjanak regenerálódni a játékosok. Ugyanakkor hozzátette, nekik is meg kell tanulni, miként tudnák gyorsítani ezt a folyamatot, kezdve a helyes táplálkozástól egészen a vitaminok alkalmazásáig.

Az Újpest – amely hatodik az OTP Bank Ligában – szombat este Debrecenben 1-0-ra kikapott, szerdán a Paksot fogadja, majd szombaton az Ferencváros otthonába látogat.

A holtszezonban igazolt Lencse László megjegyezte, az elmúlt időszakban kevésbé ment a játék a gárdának, de bízik benne, hogy megindulnak felfelé. Hozzátette, nagyon várja már a zöld-fehérek elleni mérkőzést, különösképpen azért, mert pályafutása során korábbi csapatai színeiben, legyen az a Kecskemét, a Videoton vagy a Puskás Akadémia, rendre betalált a Ferencváros hálójába.

A bajnoksággal kapcsolatban Balajcza Szabolcs elmondta, mivel a közelmúltban a három kiesőjelölt, a Puskás Akadémia, a Békéscsaba és a Vasas ellen mindössze egy pontot gyűjtöttek, a dobogó megszerzésére minimális esélyük maradt, így egyértelműen a kupagyőzelem a legfontosabb céljuk. A sorozat fináléját május 7-én a Ferencvárossal játssza az Újpest, a zöld-fehérek otthonában, a Groupama Arénában sorra kerülő találkozón hivatalosan a lila-fehérek lesznek a pályaválasztók.

Balajcza közölte, a szabályok ugyan lehetővé tették volna, de ők nem a hazai, hanem a vendég öltözőt foglalják majd el a mérkőzés előtt.

Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a kupadöntőről elmondta, a Ferencvárossal egyeztetve jelezték az MLSZ-nek, hogy 8000-8000 jegyet igényelnek, és fele-fele arányban elosztanák a semleges szektorba szóló 1200 belépőt is.

Beszélt a klubra korábban kiszabott UEFA-szankcióról is, amely miatt a lila-fehérek idén még nem indulhatnának nemzetközi kupában. Az ügyvezető igazgató jelezte, az MLSZ-en keresztül elküldték az UEFA-nak a felmentési kérelmet. Az Újpestet azért zárta ki három évre az UEFA, mert a 2013–2014-es idény előtt a klubot működtető gazdasági társaság átruházta az indulási jogot.

A sajtóbeszélgetésen szóba került a Szusza Ferenc Stadion felújítása is. A létesítmény 800 millió forintból újul majd meg, a munkálatokkal várhatóan szeptemberre készülnek el. A tervek szerint a lila-fehérek addig felcserélnék a pályaválasztói jogot, vagyis mindig idegenben játszanának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik