NB I

Ingyenes a kiesési rangadó

Nem kell fizetni a belépésért Békéscsabán.

Egy évvel ezelőtt az élvonalba jutásért harcolt a Békéscsaba és a Vasas, most pedig a bennmaradásért. Tavaly tavasszal végül mindkét együttes sikerrel járt, idén egyikük biztosan kiesik, de lehet, hogy mindkettő.

Egy biztos: kedden 20 órától létfontosságú rangadót játszanak, hiszen a Békéscsaba a Vasast fogadja.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége, a szakmai stáb és a csapat egyaránt kiemelt fontosságúnak tekinti a meccset, így az a döntés született, hogy a meccsre való bejutást mindenki számára ingyenessé teszi – áll a klub honlapján.

A beléptetőrendszer alkalmazása miatt technikai, helyre szóló, nulla forint értékű belépő váltása szükséges.

A korábban, elővételben megváltott belépőket a mérkőzés után egy héten belül visszaváltják. A szezonbérletek természetesen erre a mérkőzésre is érvényesek, birtokosaiknak semmiféle egyéb igazolás beszerzésére nincs szükségük.

A mérkőzés napján is lesz jegykiadás. A hazai pénztárakat 12 órakor nyitják meg, a vendégkasszák 18 órától várják az érdeklődőket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.