A Haladásnak több hiányzója is volt az összecsapáson, ez meg is látszott a játék képén. A találkozó első részében szinte csak Honvéd helyzetek voltak. Youla, Botka és Hidi is veszélyeztetett, de a befejezésnél hiba csúszott a gépezetbe. A legnagyobb helyzet mégis Vasziljevics nevéhez fűződik, aki a 21. percben nyolc méterről, pörgetett a szombathelyi kapu mellé.
A félidő közepétől aztán a Honvéd is behúzta a kéziféket. Nem, hogy gólt vagy gólhelyzetet, de még NB I-es színvonalra emlékeztető momentumot sem lehetett feljegyezni.
A második félidőt is a hazaik kezdték jobban. Youla buktatása után még tizenegyeshez is jutottak, ám Holender büntetőjét Király kivédte.
Ekkor már mindenki úgy érezte, hogy idő kérdése mikor szerez gólt a Honvéd, hirtelen minden megváltozott. A 64. percben Botka lerántotta a ziccerbe kilépő Halmosit. A Honvéd focistája pirosat, a Haladás büntetőt kapott, amit Iszlai könyörtelenül bevágott. 0-1
A Honvéd a bekapott gól után is aktívabb maradt. Tíz emberrel is veszélyesebben fociztak, de gólt nem tudtak rúgni, így a vasiak egyetlen akcióból megnyerték a meccset, és küzdhetnek tovább a nemzetközi szereplésért.