NB I

Öt fehérvári a 27. forduló csapatában

Először nincs ferencvárosi játékos a legjobbak között az idei szezonban.

Az előző fordulókhoz hasonlóan a Rangadó.hu ismét összeállította a forduló csapatát a futballelemző cég, az Instat értékei alapján. A játékosokat igyekeztünk posztok szerint szétbontani, így nem csak a három fő csapatrészt néztük, hanem hogy például a védelem melyik részén szerepelt az adott játékos. A 27. fordulóban – melynek teljes adatsora most lett elérhető – álomcsapatunk 5-4-1-s felállásban „kerül pályára”.

A 27. forduló álomcsapata

Hermány (Vasas, 237) – Stopira (Videoton, 211), Mészáros (Debrecen, 228), Juhász (Videoton, 246), Grgic (MTK, 232), Bese (MTK, 243) – Géresi (Videoton, 257), Suljic (Videoton, 239), Poór (MTK, 232), Nego (Videoton, 249) – Novák (Vasas, 219)

A forduló legjobb játékosa ezúttal a Videoton színeiben ugyan döntetlenező, de igencsak villogó és gólt is jegyző Géresi Krisztián. Hétszer is próbálkozott lövéssel, ebből négyszer kaput talált, részt vett a második fehérvári gól előkészítésében, egyszer szabálytalankodott, 16 labdát elveszített, de 29 passzából 19 jó lett, 16-ból 7 párharcot nyert.

A forduló csapatába kerüléshez közel állt még Filipe Oliveira, Eppel Márton és Takács Tamás is.

A legrosszabb játékos ezúttal – immáron sokadszor – a Puskás Akadémiától került ki, Forró Gyula csak 144-es értékeléssel zárta az Újpest elleni 2-2-es döntetlent.

A forduló teljes statisztikáját itt lehet megtekinteni.

A címlapkép a vidi.hu-ról származik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik