NB I

Az Európa Ligába vágyik a Haladás légiósa

Thomas Wils szerint vannak annyira jók, hogy nemzetközi kupát érő pozícióban végezzenek.

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás védekező középpályása, Thomas Wils optimistán tekint a hátralévő négy meccs elé. A zöld-fehérek belga légiósa az eddigi 29 bajnoki közül 22-en kezdőként, kétszer csereként lépett pályára. A tavaly nyáron igazolt 25 éves futballista alapembere, fontos láncszeme a Haladásnak – eddig csupán sérülés miatt hiányzott a gárdából.

– Nehéz mérkőzésre számítok a fővárosban, hiszen jól emlékszem: a két korábbi meccsünk sem volt könnyű a Honvéd ellen, a szombati sem lesz az – mondta a klubhonlapnakThomas Wils a Budapest Honvéd elleni összecsapásról. – Hazai pályán döntetlent játszottunk ellenük, legutóbb idegenben legyőztük őket – remélem ezúttal is eredményesen távozunk a Bozsik-stadionból. Csakúgy mint a társaim, én is hiszek magamban, a legutóbbi két meccsünkön hat pontot szereztünk, legyőztük a Vasast és a Békéscsabát. Ez a két siker mindannyiunknak elég önbizalmat adhat a szombati bajnokira – mondta.

A játékostól megkérdezték, hogy szerinte elcsíphetik-e valamelyik Európa Ligát érő helyezést a szezon végén.

– Szerintem van esélyünk. Ha így gyűjtögetjük a pontokat, mint az elmúlt három meccsen, nagyon is elképzelhető. Fontos, hogy mindig a következő meccsek akarjuk megnyerni, ne nézzünk túlságosan előre. De úgy gondolom, vagyunk annyira jók, hogy nemzetközi kupát érő pozícióban végezzünk.

Olvasói sztorik