NB I

Sallai: előbb a bennmaradás, aztán az Eb

A Puskás Akadémia csatára lát rá esélyt, hogy ott legyen a Storck-csapatban az Európa-bajnokságon, de jelenleg csak a kiesés elleni harcban következő, sorsdöntő meccsekre koncentrál.

Sokpontos mérkőzés lesz hét végén Felcsúton: az utolsó előtti helyen álló Puskás Akadémia az utolsó, tőle két ponttal elszakadt Békéscsabát fogadja. Abszolút meghatározhatja a találkozó kimenetele a kiesés elleni harcot, a Puskás egy győzelemmel leszakítaná egyik legnagyobb riválisát és aztán készülhetne a másik, a Vasas elleni, két forduló múlva esedékes újabb ki-ki meccsre.
Sallai Roland, a felcsúti csapat fiatal támadója sérüléssel küszködött az elmúlt időszakban, de ha rajta múlik, a hajrában ott lesz a csapatban. A Rangadó.hu érdeklődésére azt mondta, a Puskás Akadémiának állománya és játéka alapján mindenképpen meg kell tudnia kapaszkodni az élvonalban. Ehhez persze le kell győzni hétvégén az életben maradásért hajtó csabaiakat.
– Úgy érzem, a mi csapatunkat jobb játékosok alkotják, mint a Békéscsabát, ezért nyernünk kell. A legutóbbi fordulókban már szépen játszottunk, reméljük, most végre az eredményt illetően is kijön a lépés és nem leszünk olyan balszerencsések, mint legutóbb az Újpest ellen – mondta Sallai Roland.
A játékos nem tagadja, van bennük drukk, ami nem mindig tesz jót a játéknak, de jelen helyzetben ez érthető. A kiesés elleni harcban amúgy sem a csillogás számít, hanem az eredmény. Robert Jarni vezetőedző úgy fogalmazott, most egy „új bajnokság” indl, és nem hibázhatnak – Sallai is egyetért ezzel.

– Most talán van egy kis görcsösség bennünk, hiszen ahogy közeledik a bajnokság vége, egy-egy mérkőzésen elmehet a szezon. De nem szabad ezen túl sokat görcsölni, tennünk kell a dolgunkat és akkor meglesz az eredménye. Az utolsó négy forduló tulajdonképpen valóban egy külön bajnokság, a sorsunk alighanem a Békéscsaba és a Vasas elleni kiesési rangadón dől el. Száz százalékosan kell koncentrálnunk, nem hibázhatunk – tette hozzá a támadó, aki a Békéscsaba ellen még nem biztos, hogy teljes értékű lesz és vállalni tudja a játékot, de a többi találkozón mindenképpen játszani szeretne.
És ezzel még nem ér véget számára a tervezgetés, hiszen a kiesőjelölt csapatban is képes volt olyan teljesítményre, amivel felhívta magára a szövetségi kapitány, Bernd Storck figyelmét. Sallai Rolandot a jövő magyar válogatottjának egyik lehetséges játékosaként emlegetik, ő viszont már most nyáron szívesen lépne nagybátyja, az annak idején két világbajnokságon megfordult Sallai Sándor örökébe, egy újabb világversennyel.
– Természetesen foglalkoztat a válogatottság. Szeretnék ott lenni az Európa-bajnokságon. De most a klubcsapatom szempontjából sorsdöntő meccsekre koncentrálok, utána jöhet majd a válogatott. Berd Storck eddig számított rám az összetartásokon, úgy érzem, lehet esélyem, hogy ott legyek Franciaországban. Kleinheisler Lacinak és Nagy Ádámnak összejött, mert megkapták a lehetőséget a kapitánytól és éltek vele, pedig rájuk sem sokan gondoltak korábban, ez alapján miért ne jöhetne össze nekem is, ha mindent elkövetek, hogy sikerüljön? – bizakodik Sallai Roland. Az a következő két fordulóban eldőlhet, hogy a klubját illetően lesz-e oka kicsit ünnepelni, utána pedig a nemzeti csapatban igyekezhet meggyőzni a kapitányt.

Olvasói sztorik