NB I

A Fradi-ultrák beintettek Kubatovnak

Rangadó
Rangadó

2016. 04. 13. 09:24

A szurkolói csoportok reagáltak az FTC közleményére: a sarkalatos pont továbbra is a vénaszkenner, amíg az nem válik önkéntessé, nem lesz visszatérés a lelátóra.

A Ferencvárosi Torna Club vezetése tegnap közleményben tudatta a klub hivatalos honlapján, hogy a vezetőség által felajánlott engedmények ellenére sikertelen volt az egyeztetés a szervezett szurkolói csoportokkal, amelyek továbbra sem hajlandóak visszatérni a lelátóra. A klub sok tekintetben engedett a szurkolók követeléseinek, tudatta a közlemény, a tiltakozás sarkalatos pontjának számító vénaszkenner ügyében is törekedett a kompromisszumra (két év után eltörölnék, ha addig nem lesz egyetlen lelátói rendbontás sem), ám az ultrák ezt nem fogadták el.
A Fradi közleménye szerint „a szurkolói csoportok azonban a fent felsoroltak ellenére nemet mondtak a klub ajánlatára, nemet mondtak a vénaszkenneres beléptetés megszüntetésére is. Az FTC sajnálatosnak tartja, hogy az elmúlt néhány évben tapasztalt szurkolói rendbontások sem késztették arra a tárgyaláson résztvevő másik felet, hogy belássa, az új beléptető rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azt, hogy sikerült rendet teremteni az FTC pályáján.”
A közleményre természetesen a szervezett csoportok is reagáltak. A Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-oldalon, illetve a c-kozep.hu portálon a klubvezetéssel tárgyaló ultra-csoportok vezetője leírta, mik a kifogásaik és miért nem fogadják el a Kubatov Gábor vezette elnökség ajánlatát.

„A Ferencvárosi Torna Club vezetése ismét előre megírt közleményt adott ki a szurkolókkal való egyeztetések végkimeneteléről, miközben az érintettek még fel sem álltak a tárgyalóasztaltól. A vezetésnek véleményünk szerint arról szólt ez az egész egyezkedés, hogy enyhítsenek az őket ért nyomáson, amit a csökkenő nézőszámok, a sikeres 10.000 fős csepeli demonstrációnk és a klub körül kialakult folyamatos “szekus” és egyéb botránysorozat okozott. Emellett megint megpróbálkoztak azzal, hátha sikerül megosztani minket és rávenni a Tábort a szkennelésre” – áll a közleményben, amely újabb „vádakat” is megfogalmaz a klubelnök ellen:
„Kiderült, miközben bejelentették, hogy szeretnének megegyezni és felfüggesztették a véleményünk szerint jogtalan kitiltásokat nem sokkal a lejártuk előtt, eközben az elnök újabb feljelentést tett személyiségi jogai és jó hírnevének megsértése miatt többek között az előénekes ellen és több millió forintra perel minket” – tudatja a szurkolói csoport.

A Fradi-drukkerek részéről a Green Monsters szurkolói csoport vezetője adott ki közleményt, ő vezette a szervezett csoportokat a tárgyaláson. Szavaiból kiderül, továbbra is a vénaszkenner a kritikus pontja a lehetséges egyezkedésnek, mert az ultrák, miközben hajlanak több előírás betartására, a kötelező szkennelést változatlanul elutasítják.

Azt elmondhatom, hogy nem homokba dugott fejjel “nem kell a szkenner, Kubatov takarodj” jelszó alatt tárgyaltunk. A szkenner “megszületését” előidéző problémák mindegyikére megoldást/garanciát javasoltunk a klubnak.
Létrehozunk közösen írásba foglalt szabályzatot, amit köteles minden szurkoló betartani, ennek megszegése lépcsőzetes rendszerben eltiltást illetve kitiltást von maga után( ez vonatkozik a csoportokon át minden szurkolóra ).
Mi is RENDET akarunk a lelátón, ahogyan az eddigi összes rendezvényükön is bizonyítottuk, nem akarunk következmények nélküli Ferencvárost!
Opcionális szkennert kértünk, akár rengeteg kedvezménnyel, ez a klub döntése, ösztönözzön nyugodtan bárkit szkennelésre, aki szeretne nyugodtan szkenneljen.
Talán a legnagyobb áldozatot akkor hoztuk, mikor felajánlottuk, hogy az opcionális szkenner mellett, bizonyítva, hogy nem névtelenséget kérünk a szurkolói csoportok vezetői beszkennelnek, cserébe a klub megszünteti a kötelező szkennelést a többi szurkolónak.
A klubnak ez nem volt elég, KÖTELEZŐ SZKENNER MINDENKINEK. Amennyiben ezt elfogadom, nem tudtam volna sem tükörbe nézni, sem pedig a szemetekbe a kerítésről”
– áll a közleményben.

Így tehát nincs megegyezés és nincs visszatérés a lelátóra, legalábbis egyelőre. Mert az ultrák továbbra is biztosak benne, egyszer elérik céljaikat és újra ott lesznek a lelátón.
„Azt garantáljuk, hogy nem az lesz a végkifejlet, hogy leültünk úgy tárgyalni, hogy soha nem látott egység volt és úgy állunk fel, hogy meggyengültünk! Soha nem fognak többet megosztani minket többet sem szkennerrel, sem semmi mással!” – tudatják a Fradi-szurkolók képviselői.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Barcelona's Argentinian forward Lionel Messi (C) advances with the ball past Boca Juniors' Uruguayan midfielder Nahitan Nandez (front R) and Boca Juniors' Argentinian midfielder Emanuel Reynoso (2ndL) during the 53rd Joan Gamper Trophy friendly football match between Barcelona and Boca Juniors at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 15, 2018.  / AFP PHOTO / Josep LAGO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.