NB I

Kovácsra további vizsgálatok várnak, Feczesin sem edz még

Danilovics viszont munkába állt.

Kovács Istvánra további vizsgálatok várnak, ellenben Braniszlav Danilovics már teljesen felépült és százszázalékos edzésmunkát végez, míg Feczesin Róbert egy komplex vádli-izomprobléma miatt csak a hét második felében csatlakozik a csapathoz – számolt be sérültjeiről a Videoton hivatalos honlapja.

– Danilovics rehabilitációja befejeződött, és egy sportsebész kollégával egyeztetve az a döntés született, hogy kapusunk ismét teljes értékű munkát végezhet. Kovács István múlt héten, a hétfői edzésen egy rúgást kapott a térdére, emiatt a legutóbbi két bajnokinkat is ki kellett hagynia. A terheléses tesztek során terhelési fájdalmat jelzett, így rá további vizsgálatok várnak. Feczesin Róbert a mai napon ultrahang-vizsgálaton volt, mivel nála egy komplex vádli-izomprobléma jelentkezett. Az utóbbi hetek mérkőzésein rendszeresen több, kisebb-nagyobb rúgást kapott a lábára. Az ultrahang-vizsgálat kimutatta, hogy kis mennyiségű folyadék gyülemlett fel a lábában, ezért a hét első felében nem edz együtt a többiekkel, azonban a hét második részében – a tervek szerint – már együtt fog készülni a csapattal – nyilatkozta a sérültek állapotáról dr. Kovács Tibor csapatorvos.

Olvasói sztorik