NB I

Balajcza a jobb lábára támaszkodott, Hangya észrevette

A Vasas hétvégi gólszerzőjének megjött az étvágya, négy pontot szerezne a Videoton és a Haladás ellen.

A Vasas a hétvégén egy fordulatos és izgalmas mérkőzésen nagyon fontos három pontot szerzett az Újpest ellen az OTP Bank Liga 28. fordulójában, egy 90. percben szerzett góllal. A mindent eldöntő találatot Hangya Szilveszter szerezte, aki az első NB I-es gólját jegyezte ezzel.

– Az első félidőben, úgy érzem, hogy nagyon jól kezdett a csapat. Ádám Martin bombagólja adott egy kis lökést nekünk, de utána az Újpest elég szerencsés góllal egyenlített, volt egy kis meg nem értés a kapusunk és a belső védőink között. A második félidő elején az Újpest birtokolta többet a labdát és többet is veszélyeztettek, de Könyves nagyon szép gólt rúgott, ami után ismét szerencsés körülmények között szerzett találatot a vendégcsapat. Úgy éreztem akkor, hogy már nem fogunk tudni újra eredményesek lenni, és megviselte a csapatatot a bekapott gól, de szerencsére egy nagyon szép kontrának köszönhetően sikerült belőnünk a győztes találatot, és megszereztük a három pontot, ami nagyon fontos volt nekünk – mondta a Rangadó.hu kérdésére Hangya Szilveszter.

– Az első félidei saját teljesítményemmel nem voltam elégedett, egy kicsit talán fáradt voltam fejben, sajnos nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna. Az első kapott gól az én hibám is volt, hiszen Balogh Balázs mellettem tartotta meg, és adta be a labdát. A második játékrészre azonban a csapat és az én teljesítményem is feljavult – tette hozzá a hátvéd, aki 2015 elején igazolt a piros-kékekhez.

– Az volt a célom, hogy a kaput eltaláljam. A lövés előtt azonban felnéztem, és láttam, hogy Balajcza a jobb lábára támaszkodik, és próbáltam mellette ellőni a labdát, sikerült szerencsére – emlékezett vissza a három pontot érő találatára.

A héten két nehéz mérkőzést is játszik a Vasas. Szerdán a Haladás ellen játszanak Sopronban, majd szombaton a Videoton csapatához látogatnak.

– Ha úgy játszunk, mint az Újpest ellen a második félidőben, akkor az NB I-ben lesz továbbra is a helyünk, és sikerül kiharcolnunk a bennmaradást. A héten négy pontot szeretnénk szerezni az idegenbeli mérkőzéseinken. Véleményem szerint a Haladás ellen sikerülhet a győzelem, hiszen a szombathelyiek nincsenek valami jó formában. A Vidi ellen nehezebb lesz, de őket is győztük már le ebben a szezonban, úgyhogy bizakodó vagyok – mondta el várakozásait az e heti mérkőzésekkel kapcsolatban a játékos.

Olvasói sztorik