NB I

Vízilabdáznak a Haladás focistái

Gálamérkőzésen szállnak vízbe Németh Márióék.

Április 7-én, csütörtök este a szombathelyi Fedett Uszodában szállnak vízbe a Haladás focistái, valamint az első osztályú OSC és a másodosztályú AVUS vízilabdázói.

Négy helyett két negyedes találkozókat rendeznek.

A nagyjából egyórás program 18.30-kor váltó versenyúszással kezdődik, majd következik az első, nyolcperces negyed. Ezt követően a futballisták ötmétereseket dobnak, míg a vízilabdázók is célba veszik a kaput – de ők kizárólag lábbal rúghatnak, esetleg fejelhetnek. Ettől függetlenül mindenképpen győztest hirdetnek. Ezután jön a mindent eldöntő második negyed – egy negyed nyolc percig tart – írja a vaol.hu.

Belépő helyett becsületkassza lesz, a bevétel a Markusovszky Kórházé lesz. Gyermekjátékok leadására is lehetőség lesz, amelyet a beteg gyermekekhez juttatnak el.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik