NB I

Gerát bosszantja a vereség, Böde szerint kell még dolgozni

Némileg elrontotta a Fradi-ünnepet a DVSC.

A 29. bajnoki elsőségét ünnepelhette a Ferencváros Debrecenben. A Fradi ugyan kikapott, de az MTK vereségével biztossá vált, hogy a zöld-fehérek végeznek az OTP Bank Liga 2015–2016-os szezonjának élén. Nyilatkozatában elsőként Gera Zoltán is arról beszélt, hogy bosszantja a vereség.

– Nem örülök, hogy kikaptunk, jobb győztes meccsel ünnepelni. Nem kell szégyenkeznünk, jól játszottunk végig a szezonban, beérett a munka gyümölcse. Így azért kellő motivációval lépünk pályára a kupavisszavágón a Debrecen ellen. Ha érkezik még egy-két jó játékos, akkor azt hiszem, a nemzetközi kupában is helytállunk majd – mondta az FTC válogatott középpályása.

– Úgy érzem, megérdemeltük a bajnoki címet. Komolyan kell még dolgoznunk ahhoz, hogy nagy célokat érhessünk el. Negyedik éve vagyok a Fradinál, örülök, hogy végre bajnok lehetek – nyilatkozott az élvonal góllövőlistáját vezető Böde Dániel.

Olvasói sztorik