NB I

Busai mehet, Újpestről igazolhat a Fradi

Balogh Balázs érkezését akár már pénteken bejelenthetik.

Az Újpest vezéregyéniségének, Balogh Balázsnak a szezon végén lejár a kontraktusa – s könnyen lehet, hogy nyáron csapatot is vált, és a rivális Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Az ulloi129.hu április elsejei információi szerint a korábbi Ferencváros-nevelést néhány héttel ezelőtt kereste meg a Fradi, s a héten a felek az előszerződést is aláírták, akár pénteken bejelenthetik a szerződés tényét.

Balogh, akinek korábban voltak igen érdekes nyilatkozatai a Ferencvárossal kapcsolatban, 25 éves, kétszeres válogatott, és védekező középpályásként 184 meccset játszott az Újpestben, 19 gólt szerezve és 34 gólpasszt osztva.

Mindeközben a ckozep.huarról ír, hogy nyáron távozhat a csapattól Busai Attila.

Busai négy éve érkezett az Üllői útra, mindössze egy féléves szolnoki kölcsönjáték szakítja meg ezt azt időszakot. A játékost még érvényes szerződés köti a klubhoz, de a lap információi szerint ennek ellenére nem ragaszkodik hozzá a szakmai stáb.

A Fradinál eltöltött négy év alatt 64 bajnoki meccsen kapott bizalmat, ezeken a találkozókon 11 gólt szerzett. A középpályán és a csatársorban is bevethető labdarúgót az elmúlt átigazolási szezonokban több élvonalbeli klub szerződtette volna, úgy tűnik a kérők a nyáron újra ringbe szállhatnak, ezúttal mar valós eséllyel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik