NB I

Aki az évek lövéseit is védi: Király Gábor ma 40 esztendős

... ezért negyven pontban összegeztük a remek kapussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

1. 1976. április 1-jén születik meg Szombathelyen, a városban, amihez egyszer sem lett hűtlen magyarországi pályafutása során. Egyetlen gyermeke szüleinek, és elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a futball fogja kitölteni életét.
2. … merthogy édesapja, Király Ferenc, a Haladás egykori kiváló játékosa, aki hamar megszeretteti a kissráccal is a focit – már az óvodában rendszeresen kergeti a labdát, nem okvetlenül a kapuban álldogálva.
3. Hat évesen ismeri meg a szombathelyi futballklubot közelebbről. 1982-ben márciusában vitte le édesapja a Haladásba, a legendás kapus, Szarka Zoltán pedig azonnal a gondjaiba vette.
4. Ekkor a Hali kapusa Hegedüs Péter, az ő mozdulatain igyekszik megtanulni a szakmát a kis Király. Elég hosszú kapcsolat lett ez, hiszen Hegedüs jelenleg is a Király Kapusiskola edzője.

Hegedüs: az elhivatottsága döntött

Hegedüs Péter a kezdetektől szakmai társ Király Gábor karrierjében, hiszen tőle leste el az alapokat kisgyerekként a válogatottsági rekorder, manapság pedig a Király neve alatt futó nemzetközi kapusiskola szakmai igazgatója. Ünnepi cikkünkhöz az ő kommentárjait fűzzük.
– Azt lehetett látni rajta, hogy az akarata, elszántsága fantasztikus. Tehetséges gyerek volt, de ha nem ilyen a gondolkodása, a hozzáállása, nem vitte volna ilyen sokra. Alázat, elhivatottság és nagyon jó családi nevelés, ezek kellettek elsősorban ehhez a fantasztikus pályafutáshoz – mondja a kezdetekről Hegedűs.

5. Nem csak a foci szerepelt az étlapon az iskolás Király Gabinál: a sulicsapatokban kézilabdázott (több poszton is), ruganyosságát pedig magasugróként is kamatoztatta.
6. Kilenc évesen már meg is volt az első különdíja: egy teremtornán a legjobb kapusnak választották.
7. 1988-ban kezdődött hosszú-hosszú válogatott karrierje. Az U12-es nemzeti csapat keretébe került be először, nyilván senki sem gondolta, hogy még U-40-esben védeni fog…

8. Király Gabi, később Gábor, innentől kezdve valamennyi korosztályos válogatottban pályára lépett pályafutása során.
9. Első nemzetközi tornája a magyar válogatott játékosként Manheimben: jól sikerült, hiszen a legjobb kapus díjat itt is rögtön megkapta.
10. Ma már fel sem vetődik a kérdés, mi lett volna, ha nem futballista, de azért van rá válasz: az általános iskola után ugyanis dísznövénykertésznek tanult tovább egy szombathelyi szakközépiskolában.
11. U15-ös válogatottként is remekelt, újabb különdíjat nyert, ezúttal egy izraeli nemzetközi tornán.
12. Az első világverseny! 1992-ben az U16-os Európa-bajnokságon tagja az ötödik helyezett magyar válogatottnak. Valami nagyon készült.

13. Feleségével 1993-ban ismerkedett meg, ugyanebben az évben fejezte be a kertészeti iskolát, de nem került szóba, hogy a gyeppel az addigiakhoz képest más értelemben kerüljön közelebbi kapcsolatba.
14. A Haladás VSE csapatában szépen haladt előre, olyannyira, hogy Török Péter vezetőedző a 17 éves Király Gábort beállította a kapuba néhány edzőmeccsen. A nagycsapatban, természetesen.
15. Király Gábor 1993. november elsején, 17 évesen írta alá első profi szerződését, természetesen Szombathelyen.
16. A katonai szolgálatot – akkor még kötelező volt – a határőrségnél töltötte, de közben továbbra is kijárt a Haladás meccseire védeni.
17. Tagja volt a másodosztályból feljutó Haladásnak 1995-ben, remek teljesítményét újabb két éves szerződéssel ismerték el.
18. Már első szombathelyi időszakában, 1993-97 között majdnem elérte a száz lejátszott meccset a Halival, kilencvenhatszor húzta fel a zöld-fehérek kapusmezét. És a mackóalsót…
19. A nagy ugrás: 1997-ben, 21 évesen megköti első külföldi szerződését, a német másodosztályban szereplő berlini Herthával. Három évre szerződik.


20. Király Gábor nem volt drága vétel a berlinieknek: nagyjából 100 ezer eurónak megfelelő összegért vásárolták meg a Szombathelytől.
21. 1997. szeptember 28-án debütált az Olimpiai Stadionban a Herthában. Senki sem gondolta, hogy ez milyen hosszúra nyúló szereplés kezdetét jelenti a német csapat kapujában…
22. Két szezonon keresztül mindig vele kezdődött a Hertha összeállítása – 2000. februárjában egy sérülés miatt került ki először a kapuból.
23. Közben azonban történt egy és más: például bemutatkozott a magyar válogatottban. A premierre mindenki emlékszik: 1998. március 25-én Bicskei Bertalan megfiatalított válogatottja Bécsben 3-2-re legyőzte Ausztriát, Király Gabi pedig bemutatkozásként kivédte Polster 11-esét. Ez volt az első labdaérintése a meccsen. És meghatódottan köszönte meg a bizalmat a találkozó után…

24. A Herthával szárnyalt a Bundesligában, a legjobb kapusnak is megválasztották és még gólt is szerzett, kirúgásból, a Karlsruhe ellen.

25. Magyarországon 1998 és 2001 között zsinórban négyszer nyerte el az Aranylabdát, a legjobb külföldön játszó magyar futballista kategóriájában. Ekkoriban nem volt nála magasabban jegyzett játékosunk.
https://www.youtube.com/watch?v=1yl9jpi-cvI
26. A Hertha BSC-vel 1999-ben ért a csúcsra, amikor harmadikok lettek a Bundesligában és indulhattak a BL-ben. Tizenhét évvel később valami hasonlóra készül egy másik berlini magyar legenda is a csapattal, Dárdai Pál nyilván szívesen dedikálna egy ilyen sikert negyven éves barátjának ajándékként.
27. A Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutottak a Herthával, többek között a Milant is legyőzve a csoportban. Király Gábor ázsiója igen magasan volt ekkor, de klubja nem volt hajlandó eladni.
28. Pedig érdemes felsorolni, milyen klubok érdeklődtek iránta vagy tettek érte ajánlatot, mert azóta se nagyon volt hasonló magyar futballistánál: Milan, Fiorentina, Chelsea, Arsenal, Real Madrid, Manchester City.
29. Már a kétezres évek elején gondolt a szombathelyi jövőre is: 2002-ben kezdődött a későbbi Király Gábor sportcentrum építése. Egy évvel később megnyitotta kapuit.

Hegedüs: ma sem derogál neki a tanítás

– Durván fogalmazva, tulajdonképpen a főnöke vagyok. A Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola szakmai igazgatójaként dolgozom. Gabi, amikor tud, megjelenik a srácok között, ma is beáll közéjük, együtt végzik a a gyakorlatot, megmutatja, hogyan kell vetődni. Nem rossz példa a gyerekek előtt, ha egy százegyszeres magyar válogatott kapustól leshetnek el dolgokat – mondja Hegedüs Péter.

30. Németországtól hét szép év után búcsúzott, amikor lejárt szerződését nem hosszabbította meg a berlinieknél. Régi vágya volt Angliában játszani, a Crystal Palace lett a befutó, ahová három évre szerződött.
31. Ötvenedik válogatottsága nem sikerült túl jól, a Lothar Matthaus-vezette magyar csapat simán kikapott Horvátországtól barátságos mérkőzésen.
32. Első szezonja végén a Premier League második legjobb kapusának választották. Volt dolga bőven, de a Palace-t nem tudta megmenteni a kieséstől.


33. A későbbiekben több angol csapatnál megfordult kölcsönben, a West Ham, az Aston Villa és a Barnsley kapuját is őrizte rövidebb periódusokban. Idehaza pedig közben beindult a Király Gábor Szabadidősport Egyesület.
34. Öt évig védett Angliában, majd visszatért Németországba. Harminchárom évesen lett ismét Bundesliga-kapus, a másodosztályú 1860 Münchennél ismét sok német drukker szerette meg a szürke mackóalsót.
35. Közben pedig a magyar válogatottban is mindig számítottak rá – bár 2006 és 2009 között nem ő volt a nemzeti csapat kapusa –, egyre jobban körvonalazódott, hogy akár válogatottsági csúcstartó is lehet, utolérve és megelőzve az egyetlen százszoros magyar válogatott Bozsik Józsefet.
36. Egy rövid fulhami kitérő után 2015 nyarán hazatért Szombathelyre – de nem levezetni,. Miközben a nevével fémjelzett, általa alapított kapusiskola neveli az új Király Gabikat, a veterán kapus beállt a Haladás kapujába és elkápráztatta a mezőnyt. Az NB I legjobb kapusaként röpködött, 39 évesen…

Hegedüs: még külföldön is védhetne

– Hogy meddig még? Sokáig, ha úgy akarja. Úgy él, úgy táplálkozik, kőkeményen beosztja a szabadidejét is. Hosszú távra tervezhetne akár. Hál istennek, nem volt soha sérülékeny típus. Amíg megvan a gyorsasága, mert ez a legfontosabb egy kapusnál, védhet. Megítélésem szerint még jópár évet tudna védeni. Dühös is voltam rá, hogy hazajött, mert még külföldön is el tudnám képzelni. Igaz, ő azt mondja, hogy már érzi, jelez a szervezete – latolgatja a folytatás esélyeit Hegedüs Péter.

37. 2015. november 12-én, nem gálameccsen és nem a kedvéért összesereglett barátok ünneplése közepette, hanem a magyar válogatott elmúlt harminc évének egyik legfontosabb meccsén húzta magára századszor a címeres mezt Király Gábor: Norvégiában az Eb-pótselejtezőn rögtön egy káprázatos bravúrral jelezte, ő így szeretne ünnepelni.
https://www.youtube.com/watch?v=3AyC4lZ1ZCE
38. A budapesti visszavágón válogatottsági rekorder lett, ráadásul Eb-kijutást ünnepelhetett a magyar válogatottal. Bernd Storck és Dárdai Pál bizalmát sokszorosan igazolva, vezéregyéniségként járult hozzá a hatalmas sikerhez.
39. Európa futballportáljai a mackónadrágos kapust ünnepelték, Király Gábor „sztori” lett a kontinensen – persze Németországban például már tizenöt éve tudták, mire képes.

40. Ha minden jól megy, a negyven esztendős Király Gábor ott lesz Franciaországban, élete első Európa-bajnokságán. Abban az évben született, amikor még nem is létezett mai formában bonyolított Eb – a folytatás pedig elvileg biztosított, hiszen fia, Mátyás, aki nyáron lesz 12 éves, természetesen szintén véd. És természetesen Szombathelyen.

Hegedüs: még a kulacsot is ugyanúgy kezeli

– Matyi próbálja tovább vinni az apja vonalát, ugyanazokat a mozdulatokat vélem felfedezni benne, mint a Gabiban, még a vizespalackot is úgy dobja le, ami a Gabira emlékeztet. Nyilván ilyen előd nyomdokain nem lesz könnyű dolga, jelenleg az Illés Akadémián véd, többször volt a torna legjobb kapusa – meséli a kis Királyról a volt szombathelyi kapus.

Életrajzi források: kiralygabor.eu

Olvasói sztorik