NB I

Stopiráék csak szenvedtek Marokkó ellen

Az Afrikai Nemzetek Kupájára való kijutásért játszott Zöld-foki Köztársaság és a Videoton balhátvédje.

Amíg Európában barátságos felkészülési találkozókat rendeztek, a Videoton balhátvédje, Stopira az Afrikai Nemzetek Kupájára való kijutásért harcolt a Zöld-foki Köztársaság válogatottjával – kevés sikerrel. A négycsapatos selejtezőcsoportok első helyezettjei nyernek ugyanis jogot az ANK-szereplésre, így a kis szigetország csapatának a legnagyobb rivális Marokkó ellen jó szereplésre lett volna szüksége. Ez nem sikerült, Stopiráék előbb hazai pályán 0-1-es, idegenben pedig 2-0-s vereséggel tudták le a két mérkőzést, így csoportelsőként már biztosan nem lesznek ott a tornán. A hátvéddel a vidi.hu készített interjút.

– Sajnos mindkét mérkőzésen kikaptunk Marokkó ellen. Az első meccsen nem játszottunk úgy, ahogyan igazából tudunk, ennek ellenére voltak helyzeteink, de ezek rendre kimaradtak. A második mérkőzésen szerintem nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, de a játékvezető és az asszisztensei… Nem szeretném azt mondani, hogy emiatt kaptunk ki, maradjunk annyiban, hogy egy tizenegyes és egy kiállítás után Marokkó már irányítani tudta a meccset. A mi válogatottunk néhány éve elég mélyről indult, de sok munkával ma már ott vagyunk a legmagasabban jegyzett afrikai válogatottak között. Ezért nagyon sokat küzdöttünk és a mai napig néha meg kell harcolni az ellenfelek mellett a külső körülményekkel is – nyilatkozta a vidi.hu-nak Stopira.

Mivel csupán a két legjobb csoportmásodik kvalifikál, Stopiráéknak mindkét hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük és még ez sem feltétlenül jelent részvételt.

– São Tomé és Príncipe és Líbia ellen zárjuk a csoportkört, van még esélyünk, úgyhogy mindent megteszünk majd azért, hogy ott legyünk az Afrikai Nemzetek Kupáján. Szükségünk lesz mind a hat pontra ahhoz, hogy 2017-ben Gabonban is bizonyítani tudjuk, hogy erős csapat a miénk – mondta a hátvéd.

A válogatottban egyébként ott volt a Zé Luís is, aki 2013-14-ben szintén a Videoton FC-t erősítette, manapság a Szpartak Moszkvában jtászik.

https://www.youtube.com/watch?v=Hn6q31gLSow

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.