Filozófia szakos egyetemistaként is drapériát készített az ultrákkal, imádja a Liverpoolt, de ugyanannyira a szlovákiai és magyar „megyekettőt” is. A futballfüggő újságíró, a felvidéki Új Szó sport- és irodalmi rovatának korábbi munkatársa, Gazdag József még az esküvője napján is meccset nézett (a násznép megértette őt), tavaly pedig sikeres könyvben adta ki válogatott tárcáit Egy futballfüggő naplójából címen. A futballfuggo.blog.hu szerzője, foci varázsáról és csúfságáról – a fogadási csalásokról – is beszélt a Rangadónak adott interjúban.
– A könyvében egyszerre van jelen a futballromantika, a mindenkori falusi, vidéki pályák „romlatlan” igaz hangulata, illetve magyar futball színvonalának olykor pikírt bírálata. Ha valaki képes élvezni egy hatodosztályú szlovák meccset, az miért fanyalog a magyar NB I színvonalán?
– Nem szlovák, hanem szlovákiai. Tudom, hogy csak három betű a különbség, de az a három betű meglehetősen fontos számunkra. Falusi meccsre pedig nem azért járok ki, mert Iniestát keresem a pályán, hanem mert van egyfajta varázsa annak a miliőnek, a korlát mellől észt osztó kibiceknek, a büfé pléhfalához támasztott bicikliknek és így tovább. Az NBI pedig elvileg profi bajnokság, profi játékosokkal. A Rangadó.hu-n is külön rovata van a megyei focinak, nem mossák össze az NBI-gyel. Más szint, más elvárások.
– Ugyancsak kettős érzelem fűzi a nagy topligák nagy csapataihoz: saját bevallása szerint függőként bámulja az angol vagy a spanyol bajnokságot, miközben kritizálja a profi futball könyörtelen elüzletiesedését. De az egyik nélkül nem lenne a másik: pénz nélkül hol lenne ez a színvonal?
– Attól, hogy valaki Liverpool- vagy Arsenal- vagy Chelsea-drukker, még gondolhatja úgy, hogy az az irány, amelybe a profi futball halad, nem helyes. Lásd legutóbb a Bayern-szurkolók tiltakozását a BL-jegyárak ellen Londonban. Engem is zavar az, hogy a futball mára a szórakoztatóipar húzóágazata lett, hogy a legszegényebb réteget – éppen azokat az embereket, akiknek egyetlen örömforrásuk az életben a foci – fokozatosan kiszorították a tribünökről, s megpróbálják helyettük szolvens középosztálybeliekkel megtölteni a lelátót, olyanokkal, akik meg tudják fizetni a futballra rátelepülő járulékos szolgáltatásokat is. Persze, beletörődhetünk, széttárhatjuk a kezünket, és azt mondhatjuk, istenem, hát kellett a pénz a klubnak, hogy magas legyen a színvonal. Ez is egy út. Meg az is, ahogy a szakadár manchesteriek kihátráltak a Glazer-féle MU mögül, és létrehozták az FC United of Manchestert. Az Austria Salzburg is sokkal szimpatikusabb számomra, mint a Red Bull Salzburg. Azt hiszem, ez azért kiderül a könyvből.
– Milyen a viszonya a szervezett szurkolói csoportokhoz? Belefér egyszerre a romantizált kép mondjuk a dunaszerdahelyi ultrákról és a lelátók egyre vulgárisabb és minősíthetetlenebb megnyilvánulásai, a nyílt erőszak?
– Szerintem ne általánosítsunk. A szurkolók ugyanis nem bűnözők. Amikor filozófia szakos egyetemista voltam, akkor is segítettem koreográfiát készíteni a hétvégi meccsre, színes kartonpapírokat vásároltam, zászlókat festettem. Mert ez volt az életem. Utazások, tribünök, pályaudvarok, stadionbüfék. És vizsga Kantból. Vulgárisabb megnyilvánulások? Van ilyesmi is, sajnos. De, mivel újságírók volnánk, próbáljunk meg súlyozni: vajon a szurkolók miatt tart ott a magyar foci, ahol? A szurkolók okolhatók a bundabotrányokért? A szurkolók miatt búcsúznak az állami pénzből pazarul kistafírozott kirakatcsapataink már az elő-előselejtezőkben? Vajon a szurkolók miatt nem tudunk 180 perc alatt egyetlen gólt sem rúgni a középszerű Zseljónak?
– Rendszeresen járt bundatárgyalásokra. Ez csak újságírói érdeklődés, vagy kíváncsi valamire a dolog „mélységét”, a motivációkat illetően?
– Azért foglalkoztam a bundaüggyel, azért próbáltam megérteni azt a mechanizmust, amely mára többé-kevésbé fölszámolta a focit Közép-Európában, mert a futball az életem. Lehet, hogy valakinek ez pusztán újságírói érdeklődés, nekem nem az. A magyarországi futballklubok irányítói, az MLSZ illetékesei és a magyar sportújságíró-kollégák közül egyébként csak egyet-kettőt láttam a bíróságon a közönség soraiban, pedig a tárgyalások nyilvánosak voltak.
– Osztja a nézetet, hogy sohasem lesz tiszta már a futball, sohase lehet kiküszöbölni a fogadási csalásokat? És ha igen, nem cinkos-e a futballfüggő, hogy mégis úgy tesz, mintha ugyanúgy lehetne élvezni az egészet?
– Úgy tennék? Nem hiszem. Minden lehetséges fórumon megpróbálom felhívni a figyelmet erre a jelenségre. Amíg az Új Szó nevű felvidéki magyar napilapnál dolgoztam, az általam szerkesztett futballmellékletben cikksorozatok jelentek meg a témáról, nagyinterjúk Vajda Gyurival, Szöllősi Gyurival, Benkő Gáborral, Novák Tamással, az ügyészekkel: Fazekas Gézával, Angeli Lászlóval, Szabadi Péterrel, de lefordítottuk Declan Hill cikkeit, sorozatban közöltük Benkő Gábor Futballgyilkosok című könyvét, és beszélgetőesteket szerveztem a bundaügyről több felvidéki helyszínen, Vajda Gyuri, Benkő Gábor és Novák Tamás részvételével. A somorjai és a dunaszerdahelyi sportgimnáziumban prevenciós előadást tartottunk a fiataloknak a sportfogadás és a fogadási csalások veszélyeiről. Visszakérdeznék: volt-e Magyarországon egyetlenegy közönségtalálkozó, újságírók által szervezett szurkolói fórum vagy vitaest a fogadási csalásokról? Te magad – akár szervezőként, akár nézőként – részt vettél-e ilyesmin? Szóval nem, egyáltalán nem teszek úgy, mintha minden rendben lenne.
– „Ti mindenkit hülyének néztek?” tette fel a kérdést nyilvánosan egy hazai csapatnak a sokadik érdekesen alakuló meccsük után. Várható ilyen kérdésekre válasz? Nem lehet, hogy az újságírók felelőssége is, hogy a közösségi tereken megfogalmazott szép megmondásokon kívül még egyetlen ügy sem lett riporterileg rendesen felgöngyölítve?
– Azt azért tisztázzuk: nem az újságírók feladata, hogy a bundaügyben bizonyítékokat gyűjtsenek. Hanem a bűnüldöző szerveké. Az újságírónak az a feladata, hogy felnyissa az olvasók szemét, beszéljen kellemetlen témákról is, tematizáljon jelenségeket a közbeszédben. A kérdés alapján az, aki rámutat egy jelenségre, megmondóember? Sunyin lapítani, semmit sem szólni, esetleg fényezni a semmit – ez viszont kóser dolog?
– Milyen edző lenne Gazdag József? Kire hasonlítana szívesen?
– Nem szeretnék edző lenni.
– És ki a kedvenc sportriportere/sportújságírója?
– Több nevet is említhetnék, Novotny Zoltántól kezdve a focivilágos Sándor Mihályig, vagy akár az angol sajtóból.
– Szereti a futball-közhelyeket?
– Ez most komoly kérdés?
– Mondjuk, egy meccs előtt véletlenül, egy percre kettesben maradna Cristiano Ronaldóval, vagy Messivel az öltözőfolyosón. Mit kérdezne tőlük, mielőtt a biztonságiak odaérnek?
– Nem ilyesmikről álmodom, ezt meghagynám a Bravo-magazinnak.
