NB I

László Csabánál valóban Championship-csapat puhatolózik

A korábbi MTK-trénernek lengyel érdeklődői is akadtak.

Kapcsolódó cikkek

A Nottingham Post kedden arról írt, hogy az MTK-től a tavaszi szezon előtt menesztett László Csaba is a legendás Nottingham Forest együttesének megüresedett kispadjára. A kétszeres BEK-győztes, jelenleg az angol másodosztály 15. helyén álló klub menedzsert keres, és a jelöltek között állítólag a szigetországi viszonyokat kiválóan ismerő, korábban Skóciában is dolgozó erdélyi születésű magyar edző is szerepel. László Csaba a Rangadó.hu érdeklődésére megerősítette az Angliából származó információkat.

– A menedzserem intézi az ügyeimet, és mindenképp pozitív, hogy felmerült a nevem a nagy tradíciókkal rendelkező Nottingham Forest együttesénél – kezdte László Csaba. – A klubnak még sosem volt külföldi menedzsere, és már azt is nagy dolognak tartom, hogy ez az egész a csapat részéről lett megszellőztetve. Bizonyára ismerik a korábbi szigetországi munkámat, így kerülhetett bele a pakliba egy korábbi Hearts-menedzser neve. Sok mindennek kellene összejönnie, hogy végül én legyek a befutó, de nagyon pozitív visszajelzés számomra már az is, hogy felmerült a nevem. Tudomásom szerint velem együtt két külföldi szakember jött szóba, és ez a lehetőség a nyártól lenne aktuális, addig ideiglenes edző irányítja a Nottinghamet.

A korábbi MTK-tréner honlapunknak azt is elárulta, hogy a közelmúltban három lengyel lehetősége is adódott.

– Elmondom őszintén, hogy inkább csak puhatolózások voltak az utóbbi időben. Három lengyel klubbal is kapcsolatban álltam, és azt is elárulhatom, hogy mindegyik a tabella alján, a kiesés ellen harcol. Az ajánlatok a nyárig voltak érvényesek, akkor újra tárgyalóasztalhoz kellett volna ülni, így nem akartam elfogadni, nem szerettem volna a bizonytalanba belevágni, és azóta már valahol meg is történt az edzőváltás – mondta László Csaba.

Olvasói sztorik