NB I

Kiütéses hazai győzelem Miskolcon

Élvezetes és jó iramú mérkőzésen tartotta otthon a három pontot a DVTK a Haladás ellen.

OTP Bank Liga, 26. forduló

Diósgyőri VTK – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-0 (1-0)
Miskolc, játékvezető: Farkas Á.
DVTK: Rados – Okuka, Lipták, Tamás M., Nemes – Manjrekár – Barczi(Egerszegi,83.), Koman (Nikházi,57.), Elek Á., Bognár I.(Bacsa,73.) – Novothny. Vezetőedző: Egervári Sándor
Haladás: Király – Schimmer, S. Wils, Jagodics (Angyal,28.), Bosnjak – Kovács L.(Németh M.,72.), Iszlai, Gaál B. – Williams, Medgyes(Leandro Martinez,81.), Ugrai. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők:Elek Á.(12., 72.), Novothny(52.)

Győzelmi reményekkel léptek pályára a csapatok Miskolcon, hiszen az előző fordulóban elszenvedett vereségek után mindkét együttes javítani szeretett volna ebben a fordulóban. A mérkőzés esélyeseként inkább a diósgyőri csapat volt említhető a mérkőzés előtt, hiszen az eddig megszerzett 27 bajnoki pontból 21-et otthon gyűjtöttek be Komanék. A szombathelyiek teljesítménye az utóbbi időben eléggé hektikusra sikerült, így a jó idénykezdet után jó pár helyet visszacsúsztak, és már csak a hetedik helyet foglalták el a mérkőzés előtt a tabellán.

Ennek megfelelően kezdték a hazaiak a mérkőzést, rögtön kezükbe vették az irányítást és mezőnyfölényt alakítottak ki, ám az első percekben a helyzetek még nem jöttek. Egészen a tizenegyedik percig, amikor is Barczi középre tett labdáját Novothny küldte kapu felé, ám ezt még a védők blokkolni tudták. Egy perccel később azonban góllá érett a hazai nyomás. Novothny a kapunak háttal állva tette középre a labdát, ahová Elek Ákos robbant be megelőzve Kovács Lórántot és a kapuba bombázott. 1-0

A gól után is lendületben maradt a DVTK. Bognár szögletei folyamatosan veszélyt jelentettek, valamint Novothny és Manjrekár lövései is jelezték, hogy a Diósgyőr itt bizony hamar döntésre akarja vinni a három pont sorsát. Az első szombathelyi helyzetre egészen a 33. percig kellett várni. Gaál a bal oldalon az alapvonalig vitte a labdát, majd befelé cselezett, és lövése nem sokkal kerülte a hosszú sarok felé tartó labdát. A félidő végéig lendületes hazai támadásokat láthattunk, amiből az egyiknek a végén Bognár lőhetett,ám a védőn is megpattanó lövését Király magabiztosan hárította. Megérdemelt előnnyel vonulhattak szünetre a diósgyőriek, a Haladásban nem volt meg a kellő átütőerő támadásban.

Ezt a tényt valószínűleg Mészöly Géza is közölte a játékosaival a szünetben, hiszen a vendégek bátrabban jöttek ki a második félidőre. Mindjárt az első percben Williams került helyzetbe, ám lövése a védőkben elakadt, majd egy perccel később szintén a védőknek kellett közbeavatkozniuk Medgyes kísérleténél. A DVTK azonban nem akart lemaradni a lehetőségeket illetően, és már a 49.percben válaszolt a Haladás rohamaira. Novothny egy szép támadás végén hét méterről becsúszva épphogy csak a kapu mellé lőtt. Három perccel később azonban már nem mellé, hanem a hálóba lőtt Novothny, gyönyörű távoli lövésével kétgólosra növelte a hazai előnyt. 2-0

A mérkőzés egyébként eddig is nagyon élvezetes volt, és mivel a Haladás továbbra is lendületben maradt, és próbált gólt szerezni, ezután is egy jó mérkőzést láthattak a nézők. A 64. és 65.percben kétszer is Radosnak kellett résen lennie, hogy ne szépítsen a szombathelyi csapat. Előbb Ugrai, majd Medgyes lövését hárította nagy bravúrral a hazaiak hálóőre. Ami nem sikerült a vendég oldalon, az ismét sikerült a hazai oldalon a 72.percben Elek Ákos révén. A hazaiak középpályása óriási ziccerben emelte a labdát Király Gábor felett a hálóba, eldöntve ezzel a mérkőzést. 3-0

A mérkőzés hátralévő perceiben a Diósgyőr már nem erőltette a támadásokat, a Haladás pedig beletörődött a vereségbe és nem változott a mérkőzés állása. A DVTK egy nagyon jó mérkőzésen megérdemelten győzött a szombathelyiek ellen, akik csak néhány momentum erejéig tudtak kellemetlen perceket okozni.

A találkozót a Rangadó.hu szakértője, Vitelki Zoltán, a Diósgyőr korábbi vezetőedzője értékelte:
– Egy percig nem volt kétséges a győzelme a Diósgyőrnek, a mérkőzés elejétől kezdve támadólag lépett fel. Nem is emlékszem, hogy a Haladásnak lett volna komoly lehetősége a gólszerzésre. Főleg az első félidőben voltak nagyobb ziccerei a DVTK-nak, akár nagyobb előnnyel is mehetett volna a szünetre. Nem játszott feltűnően, de nekem nagyon tetszett Nemes Milán játéka, valamint Elek Ákos is nagyszerűen játszott, számomra egyértelműen ő volt a csapat legjobbja. Lendületesen és borzasztó nagy akarással focizott, de úgy gondolom, hogy az összes játékos kiemelhető. Vártam, hogy a kispadról talán beszáll majd a játékba a tehetséges Ternován Patrik is, sajnálom, hogy nem kapott lehetőséget. Úgy gondolom, hogy hazai mérkőzésen, ilyen szurkolótábor előtt a játékosok megérezték a győzelem ízét, és az első perctől kezdve az ellenfélre tudták erőltetni az akaratukat.

Olvasói sztorik