Jonathan Heris, Nagy Gábor, Balázs Benjámin és Mihailo Perovics az Újpest hivatalos honlapjánelmondták, miért nem láthatjuk őket a pályán.
Elsőként a belga védő nyilatkozott, akit utoljára február 27-én, a DVSC elleni hazai bajnoki mérkőzésen láthattak a szurkolók a csapatban. Heris combközelítőizom-szakadást szenvedett, valamint kiújult a kétoldali lágyéksérve is, ezért még legalább 2-3 hétig nem játszhat. A játékos azt is elmondta, hogy „a rehabilitációm jól halad, de az is elképzelhető, hogy a bajnokság végeztével műtétre lesz szükségem. A sérülésem ellenére minél előbb szeretnék pályára lépni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy újra a csapat rendelkezésére álljak.”
Nagy Gábor a péntek délelőtti edzés előtt nyilatkozott sérüléséről, rehabilitációjáról, valamint a csapat tavaszi teljesítményéről.
Balázs Benjámin egészségügyi tesztjei során kisebb problémák merültek fel, ezért határozatlan ideig nem láthatjuk újra a pályán. Mihailo Perovics a montenegrói válogatott színeiben játszva keresztszalag-szakadást szenvedett. A játékos egyelőre műtétre vár, így a szezon hátralevő részében már nem léphet pályára.
Mint arról korábban szó esett, a téli szerzemény Lázok János pedig műtéten esett át, így az ő bemutatkozására is várni kell.