NB I

Havi hárommillióért csalta a focit Rudolf Gergely?

„Szegény” csatár! Csodaautóval húzott el Székesfehérvárról.

Újabb klubnál szerepelt le a 28-szoros magyar válogatott Rudolf Gergely. A 31 éves támadó szerda óta nem látogathatja a Videoton első és második csapatának edzését sem. A Borsmunkatársa érdeklődött a klubnál, miért mondtak le végleg a játékosról, de részletekbe nem kívántak bocsátkozni. Rudolfnál is puhatolóztak, ám ő lecsapta a telefonját.

A napilap úgy tudja, a Vidi vezetőinek a borzasztóan gyenge forma mellett abból lett elegük, hogy a futballista folyamatosan sérültet jelentett, miközben bónuszok nélkül felmarkolt havi 10 ezer eurót, vagyis 3 millió forintot.

Rudolfot tavaly nyáron még Burcsa Győző sportigazgató igazolt le. Sokan már akkor kételkedtek a döntés helyességben, hiszen a játékossal már korábban is gondok voltak. Debrecenből elírt szerződése miatt idő előtt, aprópénz ellenében távozott, Olaszországban nem sikerült megváltania a világot, a Panathinaikoszban sérülések hátráltatták. Hazatérése után a Diósgyőrben is állandóan sérült volt, amivel kivívta a szurkolók ellenszenvét, és a rossz nyelvek szerint a csapat légkörét sem javította túlságosan…

Következett Győr, ahol tulajdonképpen meghálálta a bizalmat, ám a klub tönkrement, így került szabadon igazolható játékosként a Videotonhoz.

A fehérvári klubban folyamatos „sérülései” miatt tavaly nyár óta csak hét bajnokin lépett pályára, egyiket sem játszotta végig, mindössze 230 percet töltött a gyepen, gólt nem szerzett.

Sokan abban bíztak, hogy Horváth Ferenc vezetőedző – akivel Győrben jól tudtak együttműködni – a helyes útra tudja terelni, ám neki sem sikerült. A Bors azt írja, Rudolf a hozzáállásával csak rontotta a csapatmorált, ezért nem volt maradása.

Olvasói sztorik