NB I

Ki emlékszik rájuk? Trinidadi, szomáliai-norvég, jamaicai és angol játékosok repítették az NB II-es Fradit

Érdekes, de szinte értékelhetetlen utat jártak be az utolsó bajnokcsapat játékosai.

1903 és 2009 között, 107 évig a címben szereplő kérdés kivétel nélkül a legmagasabb osztályú, NB I-es bajnok együttesekre vonatkozott volna, de hét évvel ezelőtt a Ferencváros három év próbálkozás után első NB II-es első helyezését is be tudta gyűjteni. Mivel a Fradi 2016-ban újabb, ezúttal már élvonalbeli siker küszöbén áll, megnéztük, mi lett a másodosztályú hősökkel.

Mint ismert, a Ferencvárosi TC-t 2006-ban sorolták vissza a másodosztályba, ahonnan csak három év után tudott visszajutni. Előbb a Nyíregyháza, majd a Kecskemét (sőt ebben az idényben a Szolnok is) előzte meg a 28-szoros magyar bajnok együttest. A visszajutás tehát a 2008–2009-es bajnokságban sikerült, igaz, akkor nagyon simán, 78 ponttal, 17 pontos előnnyel: a Bobby Davison vezette Fradit csak a Bőcs és a Makó verte meg.

Az NB II-es „hősökből” ma már hírmondó sem maradt. Holczer Ádám, Fülöp Noel és Zsivóczky Norbert ugyan papíron a Fradihoz tartoznak, de a Soroksár másodosztályú csapatát erősítik. Akkoriban a Sheffield United és a belga harmadosztályú White Star Woluwe is a zöld-fehérek partnere volt. Sok angol vagy Angliából érkező játékos volt a keretben.

Epizódszereplők – vagy még azok sem

Közülük néhánnyal már az ősz folyamán szerződést bontottak, ilyen volt Matthew Bartolomew
és Aaron Downing. Előbbi egy trinidadi csatár, aki 2009-ban a W Connection nevű trinidadi csapathoz igazolt, utóbbi egy szintén trinidadi szélső, aki ugyancsak a W Connectionhöz távozott, jelenleg is hazájában, de már a Police FC-ben játszik. Ők ketten egyetlen NB II-es találkozón sem jutottak szóhoz a Fradiban.

Nagy sláger volt Trinidad és Tobago, hiszen Carlos Díaz is ekkoriban szerepelt a csapatnál, őt 2009 januárjában adta kölcsön a klub Tökölre. Később ő is a W Connectionhöz szerződött. 2010 óta nincs csapata. A bajnokságban nem, csak Magyar Kupa- és Ligakupa-találkozókon játszott, jellemzően csereként, a Leányfalunak még gólt is lőtt.

És még mindig Trinidad. A kapus Jan-Michael Williams a belga harmadosztályú testvércsapattól jött, néhány mérkőzésen – jellemzően inkább kupameccseken – állhatott a kapuban, de aztán ő is a W Connectiont választotta 2009-ben és most is otthon, a Central FC-ben rúgja a bőrt.

Az angol kontingens

Persze voltak olyan játékosok is, akik szerepet kaptak. A keretben öt játékos képviselte az angol színeket, így a védő Matthew Lowton, a középpályás James Ashmore és Sam Wedgbury, illetve a támadó Jordan Robertson és Paul Shaw.

Közülük a legnagyobb karriert azóta az akkor még csak 19 esztendős jobb bekk, Matthew Lowton futotta be. 2009 januárjában kölcsönben érkezett és stabil kezdőnek számított a tavasszal, utóbb pedig visszakerült a másodosztályú Sheffield Unitedhez, majd a Premier League-ben is megállta a helyét, 72-szer lépett pályára az Aston Villában, jelenleg a championshipes Burnley-ben játszik.

Hasonló pályafutásról álmodozhatott az akkor 20 éves Jordan Robertson is, akiből igazi vándormadár lett. A leghíresebb csapata a skót első osztályú St. Johnstone, de jelenleg, már csak az angol hetedosztályú Farnboroughban tengeti napjait, két évig csapata sem volt.

Szintén tinédzser, csak 19 éves volt a jobb oldali középpályás, Sam Wedgbury. Az ugyanúgy Sheffieldből származó játékos azóta nem hagyta el Angliát, most az ötödosztályú Forest Green Rovers csapatának tagja.

James Ashmore azon kevesek egyike volt, aki fél évet még az NB I-be is játszott, de amikor megváltak tőle, az angol hetedosztályba távozott, azóta is azon a szinten futballozik.

Paul Shaw már akkor is veteránnak számított, 36 éves volt. Az Arsenalnál nevelkedett, de több Premier League-csapatnál is megforduló, kopasz támadó karrierjének utolsó komoly állomáshelye volt a Fradi, ahol 2010 nyári távozásáig rúgta is a gólokat, a feljutás évében például 12-t lőtt, de még az NB I-ben is betalált egyszer. Később, visszavonulása után az Egyesült Államokban talált edzői munkát.

Elhullott a virág, eliramlott az élet

És ha már visszavonulás: az akkori keretből Shaw-n kívül még hatan akasztották azóta szögre a stoplist. A 28-szoros válogatott Dragóner Attila 2011-ig futballozott, a másik Fradi-legenda, Lipcsei Péter 2010-ig (jelenleg pedig a második csapat edzője), Balog Zoltán a nyáron fejezte be – ő 2012-es Ferencvárostól való távozása után még lehúzott három szezont az NB II-es Gyirmótnál is.

A csapat akkori középhátvédje, Baranyai Tibor 2012-ben még tett egy rövid próbát a Soproni VSE-nél, de aztán ő is a befejezés mellett döntött; csakúgy mint a szlovák-magyar jobbhátvéd, Igor Szkukalek, aki 2008 februárjától másfél évig szerepelt a Fradiban, majd egy évet töltött Vecsésen visszavonulásáig. A 2004–2005-ös idényben a Tatabánya színeiben az NB I/B-ben 37 gólig, majd egy évvel később az élvonalban a második legtöbb gólt lövő Márkus Tibor 2015-ben vonult vissza.

A válogatott hármas

A Fradi jamaicai duója (később triója) meghatározó szerepet játszott a feljutásban, kezdők voltak. A brüsszeli White Star Woluwéből érkező középpályás, Jason Morrison később az NB I-ben is ott volt egy évet a zöld-fehérekkel, majd a norvég Strömsgodsetbe igazolt. Később az Aalesundben is megfordult, mi több: a Ferencvárost az Európa Ligából hosszabbításban kiejtő együttesben mindkét találkozón végig játszott, egy sárga lapot is begyűjtött. 2013 óta hazájában rúgja a bőrt, de 38 alkalommal magára ölthette a jamaicai válogatott mezét is, egy gólja van.

A legnagyobb magyarországi karriert mégis Rafe Wolfe futotta be, aki ugyanúgy a Woluwéből igazolt a Fradiba. A hátvéd 2010 augusztusában hagyta el Magyarországot, de csak néhány hónapra: 2011 áprilisában ugyanis az MTK csábította vissza, két évvel később pedig a Győri ETO igazolta le. Kiemelkedő és pocsék meccsek váltogatták egymást karrierjében, végül a Dunaújvárossal esett ki az élvonalból 2014–2015-ben, de így is elmondhatja magáról, hogy nyolcszoros válogatott, sőt egy gólja is van.

Az ő bátjya az a Wolry Wolfe, aki egy tavaszt szintén alapemberként játszhatott le az NB II-ben, de hátvéd testvérével ellentétben balszélsőként. A Fradi nem marasztalta, így visszatért Közép-Amerikába, de az NB I-be 2012-ben feljutó Egernél valamiért úgy gondolták, éppen rá volna szükségük, így egy fél évre leigazolták.

Még koránt sincs vége

Elefántcsontparti, szerb-kanadai és szomáliai-norvég játékosa is volt a keretnek. Elefántcsontpartiból ráadásul mindjárt kettő is: a védekező középpályás Moussa Bamba és a csatár Dramane Kamate. Bamba karrierje csúcsa volt a Ferencváros, hiszen Kínából érkezett és később csak Máltán és alacsonyabb osztályú román csapatokban futballozott, míg a jelenleg 29 éves Kamate szintén Kínából jött, de aztán a bajnoki cím után tovább állt, Spanyolországban, a negyedosztályú Andorránál futballozik jelenleg.

A szerb-kanadai Igor Pisanjuk jelenleg csapat nélkül van, de korábban végigturnézta az NB I-et: megfordult Szolnokon, a Vasasnál, az Egernél és Kecskeméten is, de legutóbbi ismert klubjától három éve távozott.

És ki emlékszik Liban Abdi-ra? A szomáliai-norvég kettős állampolgárságú támadó is a Sheffieldtől érkezett 2008 nyarán és 2012-es távozásáig az NB I-ben is a Ferencváros egyik húzóemberének számított. Akkor a portugál első osztályú Olhanense-be igazolt (ott négy gólt is szerzett), amit az Académica Coimbra követett, hogy aztán félmillió euróért vegye meg a török élvonalbeli Rizespor. Innen egy bolgár kitérő után 2015 decemberében távozott, de idén már pályára sem lépett és bár még csak 27 éves, egyelőre nem talált magának új csapatot.

…és a magyarok

Fitos László néhányszor még az NB I-ben is magára ölthette a zöld-fehérek mezét, saját nevelésű játékosnak számított, de 2011 óta inkább csak mélyrepülésben van. Először még az NB I-es Szolnokhoz adták kölcsön, majd a Gyirmót igazolta le. Sorozatban a Kozármisleny, a Szeged, a Somos és jelenlegi klubja, az RKSK következett.

Feltétlenül meg kell még említeni Tóth Bencét. A rendkívül ígéretesen induló, saját nevelésű középpályás ugyanis már 18 évesen alapembernek számított a Fradiban, a szurkolók kedvence volt. 2012-ben 23 éves volt, amikor Pápára távozott. 2014-ben kapott még egy újabb esélyt Pakson, de azzal nem tudott élni, így az NB II következett, Szolnokról a télen igazolt Mezőkövesdre – ha ott meg tud kapaszkodni, talán láthatjuk még az élvonalban, hiszen csak 27 éves lesz idén.

Ferenczi István már veteránként igazolt haza a Barnsley-ból az NB II-es Fradiba, hiszen 30. életévét taposta. Döbbenetes mennyiségű gólt termelt, hiszen 24 NB II-es találkozója alatt 39-szer talált az ellenfelek hálójába (összesen 94-et rúgott a csapat). Nem csoda, hogy az NB I-re is maradt a válogatott támadó, ráadásul ismét eljutott 11 gólig, de a második év után megvált tőle a klub, így a Vasas, a Pápa, majd a Gyirmót után egy szlovák klub is belefért karrierjébe, mielőtt visszatért volna az angyalföldiekhez. 2015 júniusában bejelentette visszavonulását és a Vasasnál lett pályaedző, de amikor idén télen a sérülések és eltiltások megtizedelték a csapatot, újra szerelést húzott és beállt. Nem is akárhogy: győztes gólt szerzett a Haladás ellen.

Még csak 26 éves lesz a csapat cserekapusa, Megyeri Balázs, Megyeri azóta az Olimpiakosz csapatánál lett görög bajnok és a Bajnokok Ligájában is védett, jelenleg azonban a Getafe játékosa, értéke másfél millió euró.

Az idény közben távozott az akkori Fradiból Bartha László, akinek felbontották a szerződését. A 29 éves szélső 2010 óta van Pakson, ahol már 150. bajnokiján is túl van, ezeken 40 gólt szerzett.

Pölöskey Péter is a csapat tagja volt, akinek szintén szép jövőt jósoltak, amikor 19 évesen az NB II-es Fradi egyik alapembere lett, Szombathelyről igazolták. 2010-ben kölcsönadták a REAC-nak, ahonnan még visszatért, de 2012-ben felbontották a szerződését. A Debrecen igazolta le, majd Pécsre adták kölcsön. Ott sikerült megragadnia, le is igazolták, de a csapat megye I-be történő visszasorolásakor inkább a szintén kizárt, de NB III-as Nyíregyházát választotta, jelenleg is ott játszik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik