NB I

Segít a Vidin, mert a Vidi segített rajta

Rangadó
Rangadó

2016. 03. 15. 08:48

Kovácsik Ádám az olasz kapusiskolát választotta annak idején, de most a magyar bajnokságban akar bizonyítani.

Nem sokan gondolták volna előzetesen, de a bajnoki címvédő Videoton kizárólag kapusának köszönhette, hogy csúnya vereség helyett döntetlennel megúszta a Békéscsaba elleni “hazai” mérkőzést. Kovácsik Ádám három olyan ziccert is hárított, amikor a csabaiak már csak a kapussal, vagy a szinte üres kapuval álltak szemben.

Az Olaszországból nyáron hazatért kapus annak idején tizenhat évesen választotta a légióskodást, a Regginában védett, illetve a Carpi együttesében az olasz másodosztályban húzott le éveket. A Reggina csődbe ment tavaly nyárra, Kovácsik pedig csapat nélkül maradt, így került képbe a Videotonnál. Csakhogy ott Danilovics mögött egészen tavaszig nem jutott szóhoz, ám a szerb kapus sérülése miatt a Fradi elleni kupameccsen beállt, azóta pedig egyre jobban véd. A Rangadó.hu kérdésre elmondta, momentán nem vágyik vissza Olaszországba, főleg, ha Fehérváron lesz dolga a jövőben is.

– Egyelőre nem külföldben gondolkozom, szeretném beverekedni magam a Vidibe, hat hónapot vártam rá, végül egy balszerencsés eset miatt sikerült. Huszonöt éves leszek áprilisban, NB I-es rutinom valóban nincs, de összességében több mint száz meccsem volt külföldön, nem mondanám rutintalannak magam – mondta Kovácsik Ádám, akit arról is kérdeztünk, mennyi ideig tartott felvenni a ritmust a hirtelen jött bemutatkozás után.

– A Fradi ellen nem is volt időm gondolkodni, amikor be kellett állnom. A Haladás ellen elsőként voltam kezdő, akkor már majdnem egy éve nem játszottam, kicsit furcsa volt, de igyekeztem mindent kizárni. Nem azt mondom, hogy túlizgultam, de hozzá kellett szokni mindenhez. A második meccsen, Diósgyőrben már jobbnak éreztem magam. Kellett az első meccs, hogy átszakadjon a gát. Az edzés vagy az edzőmeccs nem hasonlítható az éleshez.
A Békéscsaba ellen aztán már semmi panasz nem lehetett a teljesítményére, Spitzmüller ziccerénél talán az év egyik legnagyobb bravúrját mutatta be, igaz, kevés fehérvári szurkoló tudott felhőtlenül örülni, amiért az utolsó helyen álló újonc ellen a kapus a Vidi legjobbja.

– Én sem gondoltam volna, hogy jól jövök ki a Békéscsaba-meccsből, amikor rögtön az elején gólt kaptunk. Azt hittem, nem is lesz alkalmam javítani, mert megyünk előre végig. Tettem a dolgom, végül is azért állok ott. A kapott gólt visszanéztük többször a kapusedzővel. Amikor beleértem a labdába, az már bent volt, nagyon erős fejes a rövid sarokra. Mindig azt nézem, legközelebb mit tehetnék, hogy elkerüljem a gólt, talán más helyezkedéssel valamennyire elejét lehetett volna venni, de nem biztos.

– A találkozón mutatott védéseim közül a legemlékezetesebb a mi gólunk előtti volt, mert egy percen belül kiegyenlítettünk utána. Szélről lőtték be a labdát, kiütöttem, aztán igyekeztem átérni a hosszú oldalra, belevetődtem az ismétlésbe. Megúsztuk, rögtön utána pedig Stopira egyenlített – elevenítette fel a felcsúti mérkőzést Kovácsik Ádám. A kapusból is látja, hogy elöl nem mennek jól a dolgok a Vidinél, kevés a helyzet és akadozik a játék, de hát nem neki kell megoldania ezt a problémát…

– A végén gratuláltak a srácok, de csalódott volt a hangulat, mert szerettem volna, ha nyerünk. Hogy mi hiányzik mezőnyben…? Jó lenne, ha könnyen tudnék válaszolni, mert meglenne a recept. Talán mentálisan bennünk van a gát, kicsit stresszelünk, de nem tudom az okát. Ha egyszer kiszakadna a gólzsák, könnyebben menne a játék és a helyzetkihasználás. Feszültnek érzem a csapatot játékban is. Ha nyernénk egyszer két-három góllal, talán felszabadulnánk.

Kovácsik Ádám helye addig biztos a Videoton kapujában, amíg a műtét után visszatérő Danilovics ismét játékra nem jelentkezik. Hogy utána mi lesz a folytatás, senki sem tudja, hiszen hosszú távon a fehérvári menedzsment összetétele sem ismert, nemhogy a szándékai. Kovácsik mindenesetre készül a továbbiakra is.
– Most a fehérvári folytatásban gondolkodom. A Vidi hitt bennem nyáron, amikor csapat nélkül voltam, kihagytam edzéseket, most pedig én szeretnék segíteni a csapatnak. Idén jó lenne még minél többet védeni, megnehezíteni a vezetőedző dolgát, ha Danilovics visszatér. A szerződésem 2017-ig szól, egyelőre a feladatomra koncentrálok – teszi hozzá a kapus, akit végül a példaképről s megkérdeztünk és nagy meglepetés nem ért minket a válaszával:
– A kedvenc kapusom a megbízhatósága és a már említett olasz iskola miatt Buffon, de ha valaki mást is meg kell neveznem, akkor az Inter szlovén kapusát Handanovicot mondom, aki talán kicsit alulértékelt kapus. Szerintem az egyik legjobb a posztján és az olasz bajnokságban.

Címlapfotó: vidi.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Valencia's Argentinian defender Ezequiel Garay (R) challenges Atletico Madrid's Spanish forward Diego Costa during the Spanish League football match between Valencia and Atletico Madrid at the Mestalla Stadium in Valencia on August 20, 2018. / AFP PHOTO / JOSE JORDAN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.