NB I

Újpest: „bárki belőtte volna csukott szemmel is, nekem nem sikerült”

Nemanja Andrics rosszul kezdett, végül győztes gólt lőtt a Diósgyőr ellen.

Győztes gólt szerzett a 92. percben a Diósgyőr ellen az Újpest szerb szélsője, Nemanja Andrics, ezzel percek alatt a pokolból a mennybe repült, nem sokkal korábban ugyanis a csereként beálló labdarúgó első labdaérintéséből fölé lőtt egy üres kapus ziccert. Az 1-0-ra megnyert találkozóról a blikk.hu-nak beszélt a légiós.

– A csapat mindkét félidőben remekül játszott. Megvoltak a lehetőségeink, de nem volt szerencsénk a kapu előtt. Volt egy óriási lehetőségem, amit bárki belőne csukott szemmel is, de nekem nem sikerült. A végén azonban belőttem a győztes gólt. A csapat nagyon megérdemelte ezt a sikert és a három pontot. Ha minden következő bajnokin ennyire koncentrálunk, akkor meglehet az érem. A második helyet is elérhetőnek érzem, de ha harmadikok leszünk, azt sem éljük meg csalódásként.

A csereként beszálló játékos szerint korábban voltak gondjai, de ezen már túl van.

– Újpesten eleinte a kondíciómmal voltak problémák, sokat kihagytam, mielőtt ide kerültem. Akkoriban kezdőként és csereként sem tudtam segíteni a csapatot, de ez már a múlt, jól érzem magam erőnlétileg. Profi vagyok, bármi jöhet, akár kezdőként, akár csereként számít rám az edzőm, próbálom a maximumot kihozni – fogalmazott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik