Mozgalmas heteket élt a magyar futball 1986 tavaszán: a szurkolók már készültek a mexikói világbajnokságra, ahová a magyar válogatott pazar teljesítménnyel jutott ki a selejtezőkből. Március közepén érkezett Budapestre Brazília csapata, a Népstadion hetvenezer jegye pillanatok alatt elfogyott a meccsre – de előtte még játszottak egy bajnoki fordulót.
Nem is akármilyet: a bombaformában lévő, év végén zsinórban harmadszor bajnoki címet ünneplő Budapesti Honvéd az MTK-t fogadta, igaz, nem Kispesten, mert a stadionjuk átépítése miatt a BKV Előre-pályán voltak albérletben az akkor még piros-fehérben játszó kispestiek. Az MTK stabil középcsapat volt akkoriban (még Verebes József érkezése előtt, vele majd a következő idényben lesznek bajnokok), ott bontogatta szárnyait a nagy reménység, Bognár György, aki pár nappal később a kezdőcsapatban szerepelt a brazilok ellen a Mezey-válogatottban.
De nem úgy tűnt, hogy róla fog szólni a meccs, hiszen a Honvéd pillanatok alatt elhúzott: Détári Lajos, a korszak legnagyobb csillaga begurított egy mesterhármast negyedóra alatt – tizenegyesből… Nagy Béla játékvezető bő kézzel szórta a büntetőket, később az MTK is rúghatott egyet, amikor a Honvéd már 4-1-re vezetett. A szünet előtt 4-3-ra jött fel a kék-fehér csapat, de ekkor sem számított rá senki, hogy megfordítják a meccset. Pedig így történt, a 60. percben már ők vezettek 5-4-re, Bognár pedig parádézott. Végül Dajka fejesével kiegyenlített a Honvéd, az utolsó 20 percben pedig csodák csodájára már nem esett gól. Maradt az 5-5, a modern korszak egyik leggólzáporosabb döntetlenje.
Kovács Kálmán, a meccsen hatalmas gólt lövő, tizenegyest kiharcoló kispesti csatár nagyon jól emlékezik a találkozóra. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, szó sem volt bundáról: ők a bajnoki címért hajtottak, és az első tavaszi meccseken mi értelme lett volna bundázni? Maradjunk annyiban, akkor a védelmek „mestermunkája” kellett a vízilabda-eredményhez…
– Télies körülmények között játszottunk, emlékszem, sok néző volt kint. Jó kis meccs volt. Lőttünk három tizenegyest, mindegyik teljesen jogos volt – állítja a harminc évvel ezelőtti összecsapásra emlékezve Kovács.
– Bognár Gyurinak nagy meccse volt, de én sem panaszkodhattam. Előtte sérült voltam, kiugrott a vállam, ez volt a visszatérésem, remekül sikerült. Életem egyik legnagyobb gólját lőttem Gáspár Józsinak. Hogy hogyan lehetett 4-1-ről 4-5-re adni a meccset? Elég lazán… Elszórakoztuk, az MTK-sok is úgy voltak vele, 4-1-nél már minden mindegy, nekünk jöttek. Kaptunk egyet, vonogattuk a vállunkat. Aztán még egyet, akkor is. Komora Imre, az edzőnk a szünetben üvöltött az öltözőben, főleg szegény Andrusch Józsit, a kapust osztotta, de mi is kaptunk. „B… meg, hogy lehet így játszani?!” – ezt ordította.
Kovács Kálmán szerint mindössze annyi történt, hogy „ez volt a meccs, amin minden helyzet bement”. És nem, nem volt bunda, de nem egészen két évvel az emlékezetes, szezonzáró Volán–Honvéd meccs után (6-6 lett a végeredmény) nehéz volt nem rosszra gondolni. Pedig Kovács szerint az sem bundameccs volt (a Volán azzal maradt volna benn az NB I-ben, de az MLSZ utólag kizárta őket, több játékost megbüntettek, a Honvédtól pontokat vontak le).
– Én akkor az ifi Eb-n voltam Moszkvában, utólag meséltek róla a többiek, mindenki megesküdött rá, hogy tiszta meccs volt, Garaba még kapufát is fejelt a legvégén. De az illetékesek engedtek a közhangulatnak, bűnösöket kellett találni – véli Kovács Kálmán.
Nos, a közhangulat 1986. március 8-án jobb volt: a nőnapi 5-5 nem keveredett hivatalos gyanúba, a Honvéd újra bajnok lett, az MTK a 7. helyen zárt a szezon végén. De akkor már mindenki a brazilokat 3-0-ra legyőző, „titkos vb-favorit” válogatottról beszélt, aztán jött Irapuato és a szovjetek. Az is sok gólos meccs volt, csak hát kicsit máshogy…
