NB I

Békéscsabán folytatja a Fradi

Hétközi fordulót rendeznek az NB I-ben.

A listavezető Ferencváros két nyeretlen mérkőzés után a sereghajtó Békéscsaba otthonában, míg a szombaton tíz veretlen meccs után újra vesztes Újpest Sopronban, a Haladás vendégeként javíthat az OTP Bank Liga hétközi, 24. fordulójában.

A program már kedden elkezdődik, aznap egy találkozót rendeznek: a második helyre felkapaszkodott, öt összecsapás óta veretlen Debrecen Angyalföldre, a kiesés elkerüléséért küzdő Vasashoz látogat.

Szerdán 16 órakor az utolsó előtti Puskás Akadémia fogadja a Paksot, amely a szezon tavaszi részében játszott eddigi három meccséből kettőt elveszített. A felcsútiak sorozatban három vereségnél tartanak, így most fontos lenne otthon tartaniuk a három pontot ahhoz, hogy esélyük legyen elmozdulni a kieső helyről.

A sereghajtó Békéscsaba meglepetést okozott múlt szombaton azzal, hogy nyert Pakson, most viszont a 18 pontos előnnyel listavezető Ferencvárossal szemben kell helytállnia. A fővárosi zöld-fehéreknek van mit kijavítaniuk, két fordulóval korábban kikaptak a Honvédtól, legutóbb pedig csupán döntetlent értek otthon a Diósgyőr ellen.

A nagy sorozatot produkáló Újpest, amely kikapott az MTK vendégeként szombaton – ezzel a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza – ezúttal Sopronba utazik, ahol a tőle egy ponttal elmaradó, ötödik Haladás fogadja.

A két fővárosi csapat, az MTK és a Honvéd Dunaújvárosban csap össze egymással, míg a címvédő, és most harmadik Videoton Diósgyőrbe látogat.

OTP Bank Liga, 24. forduló

Március 8. kedd:

18 óra: Vasas – Debreceni VSC-TEVA, játékvezető: Németh Á. (TV: M4)

Március 9. szerda:

16 óra: Puskás Akadémia – Paksi FC, játékvezető: Karakó (TV: M4)

18 óra: Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC, játékvezető: Pintér

18 óra: MTK – Bp. Honvéd, Dunaújváros, játékvezető: Vad II

18 óra: Diósgyőri VTK – Videoton FC, játékvezető: Solymosi

18 óra: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Újpest FC, játékvezető: Iványi

Olvasói sztorik