NB I

Törlesztett a Videoton a Haladásnak

A szombathelyiek saját nagy hibáiknak is köszönhetik a 2-1-es vereséget.
OTP Bank Liga, 23. forduló
Videoton FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 2-1 (1-0)
Felcsút, 1298 néző. Játékvezető: Vad II
Videoton: Kovácsik – Nego, Vinícius, Juhász R., Stopira – Pátkai, Simon Á. – Haraszti (Sejben, 66.), Szuljics (Pölöskei Zs., 82.), Oliveira – Tischler (Feczesin 66.). Edző: Horváth Ferenc
Haladás: Király – Schimmer, Gaál, Jánvári (Batarelo, 40.), Bosnjak – Kovács I., Iszlai, Medgyes, Ugrai – Williams (Halmosi, 80.), Popin (Martinez, 72.). Edző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Oliveira (10.), Feczesin (tizenegyesből 71.), illetve Popin (65.)

A Videoton edzője a kezdőcsapatba rakta Tischler Patrikot, a kapuban pedig a sérült Danilovics helyén Kovácsik kezdett. Mészöly Gézának is voltak hiányzói, Jagodics Márk és Fehér Zoltán sem játszhatott. A Haladás a szezonban eddig már kétszer legyőzte a Vidit, volt miért törlesztenie a piros-kék együttesnek.

A 10. percben már meg is kezdték a törlesztést, igaz, ehhez a Haladás-védelem is kellett: Oliveira alighanem maga is meglepődött, mennyire üresen fordulhatott be a kapu elé egy szöglet (!) után, de ha már így adódott, az ötösről kilőtte a jobb sarkot. Ez volt az idei bajnokságban az első Vidi-gól a szombatehlyiek kapujában.

A Haladás kissé aktivizálta magát, de a hét közben a Magyar Kupából búcsúzó fehérváriaknak nem kellett túlságosan izgulniuk. Tischler Patrik viszont ziccerbe kerülhetett volna, ha át tudja venni Pátkai passzát, majd Király Gábor mutatott be bravúrt Nego közeli lövése után. A Haladás csak blokkolt lövésekig jutott a szünet előtt, a Vidi vezetése nem forgott veszélyben.

A második félidő enyhe Haladás-fölénnyel indult, ám szögleteken kívül semmire nem jutottak a vendégek. Egészen a félidő 20. percéig, amikor egy gyors kontra végén Sasa Popin érkezett jól Kovalcsik kapuja elé és közelről kiegyenlített. Horváth Ferenc azonnal kettős cserével reagált, érkezett Sejben és Feczsein – és rögtön az újabb fordulat, a 70. percben ugyanis büntetőhöz jutott a Videoton.

Ismét egy ki nem kényszerített hibát követett el a Haladás-védelem, Stopira bedobása után Popin kezezése miatt fújta be a 11-est Vad II. A pár perce pályán lévő Feczesin ezúttal túljárt Király Gábor eszén, nem úgy, mint a szombathelyi találkozón, erősen a bal sarokba lőtt, ismét vezetéshez juttatva a bajnoki címvédőt.

Negyedórával a vége előtt kis híján megint egyenlített a Haladás, Batarelo jó 25 méterről majdnem kettétörte a keresztlécet egy hatalmas lövéssel. Mészöly Géza az utolsó tíz percre Halmosi Pétert is pályára küldte. A 86. percben viszont a fehérváriak cserejátékosa, Sejben előtt adódott lehetőség, de egy kifejelt labdát fölé lőtt. A Haladás próbálkozott, a hosszabbításban egy szögletnél Király Gábor is felment fejelni, de hiába – a Videoton megőrizte előnyét, és először a bajnokságban legyőzte a Szombathelyt.

– Úgy gondolom, hogy az elejétől fogva méltó partnerei voltunk a Videotonnak, sőt helyenként jobban is futballoztunk. Sajnos csúnyán elnéztük a pontrúgást a meccs elején, ebből hamar gólt kaptunk. A gól után étvettük a játék irányítását. A 2. félidőben uraltuk a mérkőzést, gyönyörű góllal egyenlítettünk, szerintem a döntetlent mindenképpen megérdemeltük volna, de talán a győzelmet is, többet tettünk érte. A végső passzoknál pontosabbnak kellett volna lennünk. A Videotont nagyon jó csapatnak tartom, de őszintén szólva, ma kicsit csalódást okoztak, úgy érzem, sokkal jobbak voltunk. Elég felforgatott volt a védelmünk, ráadásul Jánvári Gabit is le kellett cserélni, de úgy érzem, így is helytállt a hátsó alakzat, a Vidi tulajdonképpen helyzet nélkül lőtt két gólt – mondta a találkozóról a Rangadó.hu ezúttal felkért szakértője, Jagodics Márk, aki eltiltás miatt nem lehetett ott a Haladás csapatában a találkozón.
Olvasói sztorik