NB I

Jovanovic nem tudja megmondani, hogy a Fradit, vagy a Debrecent szereti jobban

Nem tudja, hova lettek a szurkolók a stadionokból, de azt igen, hogy ki a legjobb magyar focista. A Debrecennel nagyon menne az Európa Liga csoportkörébe. Interjú.

A nyáron már öt éve lesz, hogy Aleksandar Jovanovic a Hajduk Kulától Magyarországra szerződött. Akkor a Ferencváros igazolta le a jelenleg 31 éves középpályást, de 2014 nyarán a szarajevói születésű játékos Debrecenbe tette át a székhelyét. A Rangadó.hu-nak nyilatkozott.

– Jelenleg Debrecenben futballozom, de a Fradinak is mindig különleges helye lesz a szívemben, nem tudnám megmondani, melyik klubot szeretem jobban. A budapestiek voltak az első magyarországi csapatom, ezért természetesen szép emlékeket őrzök onnan – kezdte Jovanovic, akit arról is megkérdeztünk: elérheti-e a Loki a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyek valamelyikét a szezon végén.

– Egyértelmű. Kiváló csapatunk van, akikkel az elmúlt két évben is igen közel jártunk ahhoz, hogy sikerüljön bejutni az Európa Liga csoportkörébe. A BATE ellen például csak egy perc választott el minket a kvalifikációtól. Ebből kiindulva csak egy kis lépésre van szükségünk ahhoz, hogy ez végül realizálódjon is – játéktudás alapján “dörömbölünk a kapun” – mondta a szélsőhátvédként is bevethető játékos, akit szerbiai csapatából fedezett fel a Prukner László által vezetett Ferencváros.

A BATE elleni drámai kiesésben kulcsszereplő volt Selim Bouadla. Az akkor még a hajdúságiak kötelékébe tartozó francia játékos az első félidő hajrájában az ellenfél térfelén szabálytalankodott, kiállították, a mérkőzést addig jól kontrolláló Debrecen pedig pillanatok alatt gólt kapott.

– Óriási tragédiaként éltük meg. Mindkét meccsen mi voltunk jobbak. Ugyanakkor egyáltalán nem hibáztatom Bouadlát, 60 percet ki kellett volna bekkelnie a csapatnak, de nem sikerült, ami nemcsak az ő hibája. Mindenkinek voltak rossz megmozdulásai. Tizenegy emberrel talán nyerhettünk volna, de így is tovább kellett volna jutnunk. Apró dolgok döntöttek a javukra – értékelt Jovanovic.

– Szerintem egy magyar csapatnak a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőin keresztül is elérhető a második számú sorozat csoportköre. Tavaly az első körből indultunk és a Sutjeska, valamint a Skonto elleni párharcokból is könnyedén jutottunk tovább. Ezután jött a Rosenborg, akik szerintem egyáltalán nem jobbak nálunk. Két meccs alapján azt mondom, a Debrecen azonos szinten áll velük. Talán a koncentráció vagy az erőnlét döntött a javukra, no meg persze a szerencse is.

A hosszabb ideje Magyarországon légióskodó külföldiek esetében önkéntelenül is felmerül: mennyi ragadt rájuk a magyar nyelvből?

– Elég jól beszélem már. Sok barátom van itt, minden nap használom a nyelvet. Természetesen még van hová fejlődnöm, mindig akad valami új dolog, de szinte mindent megértek már – nyilatkozta a bosnyák-szerb játékos, aki az interjú elején valóban magyarul beszélt. Jovanovic egyébként saját bevallása szerint is el tudja képzelni jövőjét hazánkban, hiszen szeret itt lakni és egyáltalán nem bánta meg, hogy 2011-ben ide szerződött.

Égető és kényes téma a magyar futballban a stadionok és szurkolók szerepe.

– Őszintén szólva nem tudom, mi történt, történik az elmúlt két évben. Csalódást keltő, hiszen mi labdarúgók azért játszunk, hogy a nézők, szurkolók élvezhessék. Semmi sem fontosabb annál, mint hogy sokan buzdítsák a csapatot. Remélem, valami változni fog a közeljövőben, mert nem jó érzés 20 ezres stadionban 2-3 ezer drukker előtt pályára lépni.

A Loki légiósa a “Ki a legjobb játékos a bajnokságban?” kérdésre viszont villámgyorsan rávágta a választ:

– Gera Zoltán! Remek karriert futott be Angliában, szerintem ő az elmúlt évek legjobb magyar futballistája.

Olvasói sztorik