NB I

„Nem kaphatunk gólt, ha Király van mögöttünk”

Jagodics Márk el sem hiszi, amit a kapustól lát. Miért ne álmodozhatna akár a dobogóról a Haladás?

Idegenbeli győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a Swietelsky-Haladás a labdarúgó NB I-ben. Szó szerint kiküzdötte a három pontot Kispesten a Mészöly-csapat, a legnagyobb érdem a sikerben a védelemé és Király Gáboré, aki bravúrok sokaságával járult hozzá az 1-0-s vendéggyőzelemhez. Jagodics Márk, a Haladás hátvédje nem unatkozott a találkozón, a Rangadó kérdésére elismerte, nem végig ők irányították a meccset.
– Azzal kell kezdenem, hogy a pálya talaja nem igazán volt alkalmas a játékra. Így aztán inkább a küzdésre helyeztük a hangsúlyt. Az első félidőben szerintem jobbak voltunk, gólt lőttünk, helyzeteket alakítottunk ki. A másodikban viszont a Honvéd beszorított minket, nem nagyon maradt más lehetőségünk, mint a kontrák. A hazaiak uralták a mérkőzést, el kell ismerni, szerencsére, amikor mi, védők, már nem tudtunk tisztázni, ott volt Király Gabi, hihetetlen, amit nyújtott, már megint – mondta Jagodics Márk.

A szombathelyi születésű védő igazán jól ismeri a Haladás már most legendának számító kapusát, hiszen kiskorától kezdve látta védeni, de azt mondja, a pályán mégis elképesztő megélni, mit jelent nekik a válogatott kapus jelenléte.
– Gabi olyan magabiztosságot sugároz felénk, hogy azt érezzük, egyszerűen nem kaphatunk gólt. Mindig tudtam róla, hogy remek kapus, de csapattársként, vezéregyéniségként különösen lenyűgöz, fantasztikus hatással van ránk.
Jagodics Márk hozzáteszi, az se baj, ha a védőknek sok a dolguk egy meccsen, mert úgy szép az élet, ha zajlik… Igaz, a csapat szempontjából nyugisabb, ha ők hátul szépen végigunatkozzák a meccseket, de mégiscsak az az igazi, ha van egy kis dolga a védelemnek.
– Akkor tudom megmutatni, mire vagyok képes, ha van mód játékba avatkozni, ez a Honvéd-meccs ilyen volt. Úgy gondolom, az eddigi mérkőzéseink megmutatták, hogy a védelmünk működik, bár az ősz végére kicsit elfáradt a társaság, de ez más csapatoknál is előfordul. Sok volt az 1-0-s győzelmünk, ami jelzi, mire vagyunk képesek, ahogy az is, hogy a Fradi után holtversenyben mi kaptuk eddig a legkevesebb gólt a bajnokságban. Stabilak vagyunk a középpályán és hátul is.

A tavaszi folytatás nem lesz könnyű, hiszen Sopronban játssza majd hazai meccseit a Haladás, a stadionjuk átépítése miatt. Jagodics szerint furcsa lesz a helyzet, de az idegen környezet nem okvetlenül zavaró – a csapat ősszel eredményesebb volt idegenben, mint a Rohonci úton. és persze bíznak benne, sok szurkoló elutazik majd a Haladást biztatni Sopronba is.
Aki biztosan figyelni fogja ezután is Jagodics Márk játékát, az az édesapja, a Haladás korábbi válogatott hátvédje, Jagodics Zltán. Ahogy a futballista apa-fiú viszonyban nem ritka, náluk is úgy van, hogy a legnagyobb szurkoló egyben a legnagyobb kritikus is.
– Szokott dícsérni, de ilyenkor azonnal hozzáteszi a bírálatot is. Mindig megmondja, mi nem tetszett, mint kell még javítanom. Így volt a Honvéd-meccs után is. De ez visz előbbre, örülök neki, hogy őszintén megmondja a véleményét – szögezi le az apai kritikáról a hátvéd.

A Haladás a kispesti sikerrel fellépett a dobogóra – megfordultak már ott ősszel is, aztán lejjebb csúsztak. A játékosok többsége a szezon kilátásait firtató kérdésekre azzal szokott felelni, hogy elég csak a következő meccsre figyelni, Jagodics Márk azonban a kivételek közé tartozik.
– Miért ne tekinthetnénk előre? A tavalyi szezonunk után senki nem számított ilyen szereplésre az idén, úgyhogy azon vagyunk, minél többször nyerjünk ezután is. A dobogó is szóba jöhet, hiszen már bebizonyítottuk az idén, hogy bárki ellen, akár idegenben is veszélyesek tudunk lenni. Így történt Kispesten is legutóbb – jelzi, hogy komolyan kell velük számolni.
A tősgyökeres szombathelyi futballista nemrég hosszabbított szerződést a Haladással, két és fél évig még a zöld-fehérek játékosa – de természetesen egy külföldi szerződés változtathat ezen. Ám a 23 éves Jagodics Márk egyelőre a Haladással tervez.
– Itt nőttem fel Szombathelyen, minden ide köt. Nem lennék boldogtalan egy külföldi klub ajánlatától, de most még csak a Halira koncentrálok, hogy minél jobban sikerüljön ez a szezon nekünk és a szurkolóinknak – jelenti ki a saját nevelésű védő.

Olvasói sztorik