NB I

Méregdrága játékost szemelt ki az Újpest

A hírek szerint az egymillió euróra taksált ukrán játékost, a Dnipro Dnipropetrovsk U21-es válogatott szélsőjét, Andrij Bliznyicsenkót szemelte ki magának a klub.

Az üzletet már a télen megköthették volna a felek, de végül a légióslétszám miatt is úgy döntöttek a lilák, hogy egyelőre kivárnak a 21 éves, a nyáron lejáró kontraktusú futballista szerződtetésével – tudta meg a csakfoci.hu. Mint ismeretes, az Újpest Mbaye Diagne távozása miatt elsősorban a támadósort kívánta megerősíteni a télen, emiatt is érkezett többek közt Lencse László.

A portál úgy tudja, hogy egy nem kifejezetten klasszikus befejezőember is szerepelt, szerepel a lilák kívánságlistáján. A Megyeri útiak tárgyaltak ugyanis az ukrán Dnipro Dnipropetrovsk csapatával is, méghozzá a 21 éves, mindkét szélen bevethető U21-es válogatott játékosról, Andrij Bliznyicsenkóról.

Klubja 1 millió euró körüli összeget kért a fiatal futballistáért, aki azonban egyelőre nem igazolt az NB I-be, miután az Újpest keretében így is 7-8 légiós szerepel (a mali Souleymane Diarra sorsa még függőben van), ezért az OTP Bank Liga 2. helyén álló gárda most elállt az üzlettől. A játékos szerződése egyébként a nyáron lejár Ukrajnában.

Bliznyicsenko a jobb és a bal szélen is bevethető, gyors és robbanékony támadó, aki az U16-os válogatottól kezdve játszott már az összes ukrán korosztályos nemzeti csapatban. Ebben a szezonban összesen két bajnoki kapott lehetőséget a helyi élvonal 4. helyén álló, az Európa Liga csoportkörében is szerepelt Dnipróban. Összesen 11-szer szerepelt eddig az élvonalban, és három gólt szerzett, valamennyit az előző szezonban.

Olvasói sztorik