NB I

Ferenczi Istvánt reaktiválták

Példátlan sérüléshullám sújtotta a Vasast, még a 38 éves, már visszavonult csatárt is be kellett vetni.

Kapcsolódó cikkek

Ferenczi István a nyáron bejelentette visszavonulását a profi futballtól, és Szanyó Károly stábjában kapott helyet, erőnléti edzőként és a vezetőedző segítőjeként dolgozott, amíg a rossz szereplés miatt el nem bocsátották őket.

A rutinos csatár ugyanakkor az NB I első tavaszi, 20. fordulójában ismét a labdarúgó-keret tagja volt: a Debrecen elleni 4-0-s vereség alkalmával ismét a padon ült, bár be nem állt. A történésekről magát a kilencszeres válogatott Ferenczit kérdeztük.

– Elég szűkös a keretünk. Sajnos az utolsó felkészülési meccsen két emberünk is megsérült, ráadásul Ádám Martin legutóbb begyűjtötte ötödik sárga lapját is, így ki kényszerült hagyni a Debrecen elleni összecsapást. Az utolsó napokban Novák Csanád is a maródiak listájára került, ezért én maradtam az egyetlen csatárcsere. Ez most így alakult, de nem hiszem, hogy a jövőben még egyszer megtörténne, hiszen remélem, csapattársaink mihamarabb meggyógyulnak; Ádám visszatér és ezen felül még egy újabb csatár leigazolásáról is szó van. Ami engem illet, a játékengedélyem eddig is ki volt váltva, csupán a sportorvosi igazolásomat kellett megcsinálnom sebtiben – mondta honlapunknak a Vasas régi-új támadója.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik