NB I

Nem bírt a fiatal Dunaújvárossal az MTK

Nem hozott gólt az edzőmeccs.
Felkészülési mérkőzés
Dunaújváros PASE – MTK 0-0
Dunaújváros
DPASE: Dániel – Barnucz, Lorentz, Hajdók, Vitos – Huszárik, Koval, Kercsó – Dobos,Tóth, Keglovics . Csere: Késmárky, Tamaskó, Szellák, Abért, Vajda, Kozma, Bun, Szabó, Rosta, Kardos. Edző: Dobos Barna
MTK: Hegedüs – Bese, Grgics, Poór, Vadnai – Thiam, Vass – Gera, Nikacs, Strestik – Torghelle. Edző: Teodoru Vaszilisz

Az elhalasztott, Paksi FC elleni mérkőzés helyett Dunaújvárosba látogatott szombaton az MTK. A mérkőzést eső áztatta pályán rendezték, a mély talaj nem segítette a vendégek játékát – számolt be az MTK honlapja.

A fiatal dunaújvárosi csapat zártan és fegyelmezetten védekezett, ennek eredményeképpen a vendég kék-fehérek nem tudtak sok helyzetet kialakítani. A széleken veszélyeztetett főleg az MTK, azonban az utolsó passzok nem sikerültek jól, így kevés helyzet alakult ki a mérkőzésen.

Hiába domináltak szinte végig a kék-fehérek, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így végül gól nélküli döntetlennel ért véget a felkészülési mérkőzés.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik