NB I

Az ausztrál rögtön kezd, az erdélyi kimarad – Haladás-érkezőket elemeztünk Mészöly Gézával

Nem volt nagy játékosmozgás Szombathelyen, de úgy tűnik fogtak egy nagy halat. A tréner nem is titkolja, kire mi vár.

Nem volt nagy játékosmozgás télen a Haladásnál. Gosztonyi távozott, hárman érkeztek.

A szombaton Honvéd otthonában kezdő zöld-fehérekhez az ausztrál élvonalból David Joel Willams, az NB III-as Pénzügyőrből Gyürki Gergő, valamint a román másodosztályból Kovács Lóránt érkezett.

– Olyan játékosok érkeztek hozzánk a télen, akik nagy motivációval, nagy ambíciókkal jöttek, és nem utolsósorban a játéktudásuk is megfelelő – mondta a Rangadó.hu-nak Mészöly Géza a csapat vezetőedzője, amikor arra kértük, hogy számoljon be tapasztalatairól a focistákról.

David Joel Williams

Mészöly Géza: Az ausztrál támadó nagyon hamar beilleszkedett, és olyan, mintha már hónapok óta a csapattal készülne. Ez annak köszönhető, hogy nagyon jól alkalmazkodott, törekedett a gyors beilleszkedésre, ezt pedig megérezték a játékosaink, és a pályán, valamint azon kívül is nagyon segítenek neki. Jó focista, sokat hozzátehet a csapatjátékhoz, és gólokat rúghat. Williamsre a tavaszi nyitányon rögtön kezdőként számítok.

A focista a magyar lapok közül először a Rangadó.hu-nak nyilatkozott a Haladás törökországi edzőtáborában. A beszélgetést itt lehet elolvasni, klikk.

Gyürki Gergő

Mészöly Géza: Sajnos sérüléssel küzd, részleges szalag-szakadás hátráltatja a munkáját, és csak három hét múlva tud bekapcsolódni a közös munkába. Csakis rajta múlik, hogy mennyire tudja beverekedni magát a kezdőbe, de úgy gondolom, hogy lesz lehetősége bizonyítani a tavasz folyamán. A sérülése miatt a februári időszakban még biztosan nem fog játszani.

Kovács Lóránt

Mészöly Géza: Nagyon jó védekező játékos. Egy olyan erdélyi magyar fiúról van szó, aki kétszer is lemaradt már egy NB I-es szerződésről. Remélem mi leszünk a nevető harmadikak, és nálunk jó teljesítménnyel meghálálja azt, hogy idehoztuk. Az első mérkőzésen még nem lesz az utazó keretben, de számítunk rá, mert nagyon jó benyomást tett ránk az eddigi edzéseken. Biztosan lehetőséget fog kapni, hogy megmutathassa, mire képes. Kovács csak az utolsó héten érkezett, de remélem, hogy minél előbb kiverekszi magának a lehetőséget, hogy pályára léphessen a Haladásban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik