Böde Dánielnek néhány hétre még szüksége van a teljes felépüléshez – mondta Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.
– Elképesztően kemény munkát végzett a téli szünetben, még a két ünnep között is itt volt, már nagyon jó állapotban van, de néhány hétre még szüksége van – nyilatkozott a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján a német szakember a válogatott csatárról, aki az Újpest elleni, utolsó tavalyi bajnoki mérkőzésen szenvedett bokasérülést.
Doll egyúttal üzent azoknak a futballistáknak, akiknek az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Böde távollétében lehetőségük van a csapatba kerülni. Mint mondta: nekik meg kell ragadniuk az alkalmat és kihasználniuk a lehetőséget a bizonyításra.
– Öt héten keresztül keményen készültek a fiúk, de egy nagyon jó kiindulási lehetőséget elajándékoztunk – utalt Doll a Magyar Kupa-negyeddöntő első, szerdai felvonására, amelyen csapata 1-0-ra kikapott a vendég Videotontól.
– Az a fontos, hogy az ilyen találkozók után fel tudjunk állni, hiszen voltak már ilyen mérkőzéseink. Ilyenkor átütő erőre lenne szükség, de tegnap néhány játékos inkább eltűnt a pályán – tette hozzá. Doll úgy véli, a meccsen több gólhelyzetet is kialakítottak, de azokat nem használták ki, ráadásul a kapott gól is egy szerencsétlen szituációból született.
Hangsúlyozta: megpróbálnak rendet tenni a fejekben és százszázalékosan a szombati, tavaszi bajnoki rajtra koncentrálni, amikor a sereghajtó Békéscsabához látogat a zöld-fehér együttes. A Ferencváros 19 fordulót követően tetemes, 18 pontos előnnyel vezeti az OTP Bank Liga tabelláját.