NB I

Debrecen: Kondás Elemér visszacsalná a stadionba a nézőket

Takács Tamás nem játszik, Ognjen Djelmic pályára lépése kétséges a Puskás Akadémia ellen.

A hétvégén indul a tavaszi szezon az NB I-ben, kedden a Magyar Kupában le is játszotta első tétmérkőzését a DVSC-TEVA. Idegenben verte a Nyíregyházát, így előnnyel várhatja a negyeddöntő visszavágóját. Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában elmondta, a játékon mindenképpen javítani kell.

A keret alkalmas arra, hogy sikeres legyen, a három új igazolásról pedig a tréner elmondta, erősítést jelentenek, így szinte minden posztra legalább két játékosa van a Lokinak. Kondás hangsúlyozta, mindhárom új szerzemény azért került Debrecenbe, mert jó játékosnak tartják őket a klubnál, ketten a középpályást erősíthetik, egyikük pedig a támadásokban lehet eredményes. Kiemelte, Holman Dávid külföldön is játszott, technikás, jól lát a pályán. Ognjen Djelmic inkább a széleken bevethető, gyors, kreatív, gólerős játékos. Takács Tamás jól fejel, gyorsan a kapu elé keveredik. Őt egyelőre nem nevezik, de hamarosan lehetőséget kap. A Zeljeznicartól leigazolt Djelmic papírjait még intézik, hét munkanapon belül kell azokat megküldeniük a bosnyákoknak a DVSC felé, de ez egyelőre még nem történt meg – írja a dehir.hu.

A védekezésben ezúttal nem frissített a Loki, mint Kondás Elemér elmondta, azért, mert több fiatal játékost szeretne kipróbálni a hátsó alakzatban. Bizonyíthat Szatmári Csaba valamint Szilvási Péter is, de rajtuk kívül Barna Szabolcsnak és Bereczki Dánielnek is lehetősége lesz a nagyok között szerepelni. A tréner hozzátette, négy belső védő van a csapatban, a tizenkilenc mérkőzésen meg kell oldaniuk az előttük álló feladatokat.

Balogh Norbert átigazolásával kapcsolatban azt mondta, örülnek a klubnál a fiatal játékos sikerének, de azért meglepte a trénert, hogy ilyen sokat fizettek érte az olaszok. Mint mondta, a klubváltással Balogh segítette a DVSC-t, az pedig, hogy a fiatal futballista mennyire tud élni a lehetőséggel, csakis rajta múlik. Ha folyamatosan fejlődik, stabil tagjává válhat a Palermónak.

Azzal kapcsolatban, hogy Debrecenben is nagyon kevés a szurkoló a stadionban azt mondta, egy Fradi-Videoton kupameccsen is meglepően kevesen voltak, tehát országos jelenségről van szó. Kondás Elemér úgy véli, jobban ki kell szolgálni a közönséget, minőségibb játékot kell produkálni, de a szurkolók is hatással vannak a labdarúgókra, így a játékra is. Szerinte a drukkerek jelenléte és a játék minősége kölcsönhatásban van egymással.

Olvasói sztorik