NB I

Magyar védőt nézett ki magának a Fenerbache

Lang Ádám ügynöke honlapunknak megerősítette, hogy öt országból is keresték a Videoton válogatott védőjét.

Lang Ádám kiváló teljesítményt nyújtott a norvégok elleni pótseljetezőkön, jó esélye van rá, hogy beverekedje magát az Európa-bajnokság résztvevői közé, és az utóbbi időben egyre jelentősebb szerepet kap Horváth Ferenc Videotonjában is.

A Rangadó.hu információi szerint a teljesítménye felkeltette a török Fenerbahce figyelmét, és a klub a téli átigazolási szezonban komolyan érdeklődött a védő iránt. Mi több, annak ellenére, hogy most nem jött össze az üzlet, továbbra is figyelemmel kíséri a pályafutását.

– Konkrét csapatnevet nem szeretnék mondani, de valóban volt egy komoly érdeklődés Törökországból – mondta honlapunknak a Illés Zoltán a játékos ügyeit intéző iroda munkatársa. Ugyanakkor német élvonalbeli, lengyel és kínai megkeresés is történt. Most azonban Ádám biztosan marad a Videotonnál, ez a klub, és az ő érdeke is. A székesfehérváriak is egyértelműen jelezték, hogy az Európa-bajnokságig nem szeretnék elengedni, utána viszont sok minden változhat.

Olvasói sztorik