NB I

Lencse László is Újpesten folytatja

Nyárig vették kölcsön a lilák Felcsútról.

Kapcsolódó cikkek

A téli átigazolási időszak utolsó napja, mint minden évben, idén is tartogat még meglepetéseket. Az egyik fontos hír, hogy kedden a felcsúti Lencse László aláírta kölcsönszerződését az Újpest FC-vel, így a győri születésű támadó a szezon végéig a lila-fehérek csatársorát fogja erősíteni – számolt be az újpesti klubhonlap.

Lencse 1988. július 2-án született Győrben, már fiatalon megmutatkozott tehetsége, hiszen 18 évesen gólkirálya lett az U19-es kiemelt bajnokságnak 2006-ban. Az MTK színeiben az első és második csapatban összesen 47 mérkőzésen 16 gólt szerzett 2007 és 2009 között. Ezután 2009 év végétől egészen a 2010–2011-es szezon végezetéig a Videoton játékosa lett, Fehérváron 23 mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett. 2011 és 2012-ben a Kecskemét színeiben 21 mérkőzésen 15 gólt szerzett, majd két évet külföldön töltött a Hapóél Íróní Kirjat Smóná és a Sztérasz Trípolisz csapatainál. 2013-ban szerződtette a Puskás Akadémia, ahol 16 mérkőzésen 13 gólt rúgott.

Lencse már kedden edzésre jelentkezik Nebojsa Vignjevics csapatánál, arról, hogy mikor lép először pályára lila-fehérben, az edzői stáb hamarosan dönt.

Olvasói sztorik