NB I

Erdélyi játékos írt alá a Haladásnál

Kovács Lóránt két és féléves szerződést kötött.

A 22 éves középpályás, Kovács Lóránt két és fél évre igazolt a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A Marosvásárhelyen,1993 június 6-án született, 22 éves játékos 2010-ben, 17 évesen igazolt a kolozsvári Universitatea Cluj csapatához, ahol összesen 35 bajnokin három gólt szerzett. 2012 nyarán kölcsönadták a második ligás Resitához, ahonnan év végén visszatért Kolozsvárra. Klubjával jelenleg a másodosztályban szerepelt, ősszel négy bajnokin jutott szóhoz a védekező és támadó középpályásként is bevethető labdarúgó.

Kovács a téli átigazolási szezonban megfordult Debrecenben is, az orvosi vizsgálaton is megfelelt, ám végül mégsem csaptak egymás tenyerébe a felek. A futballista hétfőn már Szombathelyen edzett és miután a kedd délelőtti orvosi vizsgálat minden rendben talált, a vasi klub két és fél évre szerződtette. Kovács piaci értéke tavaly decemberben 200 ezer euró volt. A futballista kettős, román-magyar állampolgár, tehát nem számít légiósnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik