NB I

Korcsmár Zsolt aláírt a Vasashoz – hivatalos

A 24-szeres válogatott játékos másfél évre kötelezte el magát Angyalföldön.

Kapcsolódó cikkek

Beigazolódtak a korábbi hírek, a 24-szeres válogatott Korcsmár Zsolt másfél éves szerződést írt alá a Vasas csapatával – írja az angyalföldiek hivatalos honlapja.

A belső védő és védekező középpályás posztján is bevethető játékos pénteken délután már együtt edz játékostársaival, egyebek mellett Debreceni Andrással, akivel társak voltak 2009-ben az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert csapatban.

Korcsmár Zsolt Komlón született 1989. január 9-én, és labdarúgó pályafutását is a helyi Góliát FC-ben kezdte. Első profi szerződését 2005-ben írta alá az Újpesttel. Első NB I-es meccsét 2006. április 29-én játszotta a Honvéd ellen. Újpesten 96 mérkőzésen 12 gólt szerzett, majd 2010-ben a norvég SK Brannhoz igazolt, ahol 79 találkozón 7-szer talált be az ellenfelek kapujába. 2013-ban a német Bundesliga II-es Fürth csapatához került, ahol 34 alkalommal lépett pályára és egyszer volt eredményes.

Olvasói sztorik