NB I

Románokat vert a Paks

Molnár Péter tizenegyest hárított a hajrában.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Paksi FC – CS Universitatea Craiova (román) 1-0 (1-0)
Belek, Törökország
Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Papp K. – Koltai, Kecskés, Bertus, Bartha – Hahn. A 60 perctől: Molnár P. – Bagó, Asztalos, Rodenbücher, Báló – Kesztyűs – Kővári, Nagy R., Szakály D., Balázs Zs. – Bajner. Edző: Csertői Aurél
Gólszerző: Hahn (44.)

A Törökországban edzőtáborozó Paks 1-0-ra legyőzte a román élvonalbeli CS Universitatea Craiova együttesét felkészülési mérkőzésen.

Kemény összecsapásoktól sem mentes, jó iramú meccset játszott a két bolgár válogatottal felálló Craiova ellen a tolnai együttes. Az első negyedóra leginkább ismerkedéssel telt, majd nagyobb sebességre váltottak a csapatok. A félidő közepén inkább a magyaroknak, majd a vége felé inkább az ellenfélnek adódtak lehetőségei.

Csattanóként a Paks szerezte meg a vezetést, egy perccel a szünet előtt: egy gyors támadás végén Koltai Tamás jobbról, az oldalvonaltól belőtte a labdát a rövidhez, ahol ketten is érkeztek, végül Hahn János közelről a hálóba passzolt (1-0).

A fordulást követően is maradt az iram, ez köszönhető annak is, hogy mindkét oldalon cserélődtek a játékosok. Továbbra is maradtak a helyzetek itt is, ott is. A lefújás előtti percekben a játékvezető buktatásért tizenegyest ítélt a románoknak, de Molnár Péter megfogta a bal alsó sarok felé tartó labdát, így 1-0 maradt az eredmény – tudósított a Paksi FC honlapja.

Olvasói sztorik