NB I

Nagyon komoly pénzt lehet keresni játékvezetéssel Magyarországon

Az összeg akár hétszámjegyű is lehet.

Akadémián tanítják a sporikat

Az elején saját pénztárcából kell befektetni: mezek, zászló, síp, sárga és piros lap. A megyei pályafutás hétvégente 2-3 mérkőzést jelent. Jó teljesítménnyel be lehet jutni a megyei előkészítő csoportba. Így lehet felvételt nyerni az MLSZ Játékvezető-képző Központ Akadémiájára, ami távoktatásos képzés. Ezen a szinten egy hét vége már csak 1-2 mérkőzést jelent. Jelenleg 11 profi magyar játékvezető működik az élvonalban, ők a meccspénzen felül egy állandó, nem nyilvánosságra hozott fizetést is kapnak.

Sokszor hálátlan hivatás, mégis sokan vágynak játékvezetői karrierre. A legnagyobb bírók is egy alapfokú tanfolyammal kezdték. A négy hónapos kurzus ára tavaly 27 ezer, diákoknak húszezer forint körül mozgott.

– Régen abból lett játékvezető, aki 28-30 évesen abbahagyta a labdarúgást, és beiratkozott a tanfolyamra. Mára ez nem járható út. Egyre fiatalabb játékvezetők kellenek, legkésőbb 18-20 éves korban el kell kezdeni. Ebből kifolyólag már az előzetes labdarúgókarrier sem fontos, de a játék olvasásában előnyt jelent – mondta a BorsnakBede Ferenc korábbi nemzetközi játékvezető. Akárcsak egy labdarúgónak, a játékvezetőnek is vannak elengedhetetlen tulajdonságai.

– Bátran vágjon bele, aki jó irányító készséggel rendelkezik, és jól kommunikál. Ha ez már 18 évesen kialakul, akkor potenciális jelölt. Megfelelő fizikai állapot és később nyelvtudás is szükséges. Kevésbé megfelelő pálya ez annak, aki félénk, könnyen befolyásolható és lobbanékony – mondta a 271 NB I-es mérkőzést levezető Bede.

– Annak ellenére, hogy a játékvezetésnek van árnyoldala is, a csapatok, a fantasztikus helyek motiválóak, és ne felejtsük el, hogy itthon egy profi játékvezető havi keresete átlagosan egymillió forint – ösztönzi a fiatalokat Bede Ferenc.

A lap összeállításából kiderül, hogy az élvonalban egy játékvezető 90, egy asszisztens pedig 60 ezer forintot kap egy nagypályás meccsért, ugyanez az összeg az NB II esetén 60 és 40, az NB III-ban 30 és 20 ezer forint.

A megyei bajnokságokban kisebb a juttatás: a megyei I. osztályban 12 és 8, a II. osztályban 10 és 7, a III. és IV. osztályban pedig 7 és 5 ezer forintot kapnak a játékvezetők, illetve az asszisztensek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik