NB I

Nem osztott lapot a Balmazújvárosnak a Vasas

Másodszor is nyert szombaton az angyalföldi csapat.

Felkészülési mérkőzés

Vasas FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 4-0 (1-0)
Mészöly Kálmán műfüves pálya
Vasas: Hermány – Tóth, Romics, Grúz, Szivacski – Horváth, Berecz, Micsinai, Kleisz – Ignatidisz, Könyves.
Vezetőedző: Michael Önning
Balmazújváros: Gazsi – Bokros, Kónya, Zsiga, Bakos, Német, Kiss, Pintér, Bor, Fekete, Bódis.
Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerzők: Könyves (35., 72.), Ignatidisz (52.), Papp (68.)

Több csapattal együtt a Vasas is dupla edzőmeccsel folytatta felkészülését szombat délután. A Siófok elleni első győztes mérkőzést követően a szintén másodosztályú Balmazújváros volt az ellenfél.

A félidő első felében nem játszottak igazán fölényben az angyalföldiek, ám a 35. percben így is gólt ért az igyekezet: Berecz adta be a bal oldalról a szögletet, a kipattanó Könyveshez került, aki 16 méterről lőtt a kapu bal alsó sarkába (1-0) – derült ki a vasasfc.hu beszámolójából.

A második félidő elején Ignatidisz is betalált, kettővel ment már a Vasas, amikor kezdett magára találni az ellenfél. Bár kissé átvette az irányítást a Balmazújváros, gólt a Vasas szerzett: Könyves adta be balról a tizenegyeses pont felé, Papp érkezett kitűnő ütemben, aki nem hibázott. Az egyre sűrűbb köd nem zavarta Könyvest, aki a saját második, csapata negyedik gólját jegyezte a 72. percben.

Mivel több találat már nem esett, a Vasas 4-0-ra legyőzte NB II-es ellenfelét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.